A NOL.hu minden nap feltesz valamilyen közéleti, politikai kérdést olvasói számára. A szavazatok eredményét pedig lehozzák a másnap megjelenő, nyomtatott Népszabadságban. Ám a mai szavazás igencsak rendhagyóra sikerült – számolt be a NOL.

A szerdai kérdés az alábbi volt:

Jó biznisz volt a Quaestor a külügynek – védekeznek Szijjártóék. Ön hisz nekik?

Ez azért merült fel a szerkesztőkben, mert a külügyi tárca azt mondta, amiatt helyezte el az Eximbank 18 milliárd forint értékű kötvényeit a Quaestornál, mert a cég ingyen vállalta a számlavezetést.

Ám időközben feltűnt a NOL munkatársainak, hogy a szavazást megpróbálták manipulálni. Ugyanis a kérdést tartalmazó cikkre csak 1847-en kattintottak, mégis 6250-en szavaztak összesen. Ez azt jelenti, hogy többen ugyanarról az IP-címről szavazhattak, amit pedig az oldal rendszere nem engedélyez normál esetben, ezért az újságnál arra következtettek, hogy valakik befolyásolták a voksolást. A meghekkelt eredmény szerint egyébként az olvasók nagy többsége hitt Szijjártóéknak.

A NOL miután észlelte a csalást, megírta olvasóinak, hogy újraindítják a szavazást, hogy tisztességes eredményről számolhassanak be másnap. Ám erre váratlanul ezt a levelet kapták a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól:

Tisztelt Szerkesztőség!

A Népszabadság online verziójának mai teljesítményét jól mutatják a következők: Hazug kérdést tesz fel, hiszen az Eximbanknak nem volt 18 milliárd forint értékű kötvénye a Quaestornál. Az Eximbanknak egyáltalán nem volt kapcsolata a Quaestorral. Kötvényt pedig sem a KKM, sem a háttérintézményei nem tartottak a Quaestornál. Aztán, amikor kiderül, hogy a szavazók a hazug kérdés ellenére is szavahihetőnek tartják a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, akkor "külsős manipulációs kísérletre" hivatkozva újraindítják a szavazást. Szakmailag és emberileg is szép teljesítmény.

Üdvözlettel:
Miniszteri Kabinet – Sajtó/Cabinet of the Minister – Press Office
Külgazdasági és Külügyminisztérium/Ministry of Foreign Affairs and Trade

A külügy még egy képernyőmentést is mellékelt a szavazás számukra kedvező, ám manipulált állásáról. Ez alapján a NOL az alábbi következtetéseket vonta le: a minisztériumnál rendszeresen dokumentálják a NOL poligráfjainak állását, vagy tudták, hogy a szavazás számukra kedvezően fog alakulni. Hiszen nehéz más magyarázatot találni arra, miért mentették le az eredményt délután, mikor előre nem tudhatták, hogy a Népszabadság újra fogja indítani a szavazást, amit egyébként csak esténként szoktak lezárni.

A NOL így kommentálta az esetet:

Természetesen örömmel veszünk a KKM kiemelt figyelmét a szavazásaink iránt, feltéve persze, hogy nem "túl közelről" figyelnek. Azt pedig nagyon sajnáljuk, hogy a szavazás manipulálóinak nem sikerült meggyőzniük a közvéleményt a minisztérium úgynevezett szavahihetőségéről, de – ahogy mondani szokás – ilyen a popszakma.

Ezen kívül az újság már csak annyit üzent Szijjártóéknak, hogy "szép próbálkozás".

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kakaósbögre
nos,mivel.általános alaptevékenységként-magasról leszarom Szijjártóékat ez az idiotizmusuk sem érdekel különösképp.minek foglalkozzam egy algecivel?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kakaósbögre
nos,mivel.általános alaptevékenységként-magasról leszarom Szijjártóékat ez az idiotizmusuk sem érdekel különösképp.minek foglalkozzam egy algecivel?
pbalage
na most én is szavaztam egyet, (természetesen a nem hiszek a zseléfejűnek-re kattintottam)
nezelodo
Úgy látszik ezt a módszert a politika is kedveli, de választottak már az év praxisába háziorvost is így. Lelkük rajta, ha van aki ettől élvez.
Knapp75
Most akkor megint újraszámlálást fognak követelni Orbánék?
Desischado
Hát ez szép kis tockos volt nekik! (kárörvendően mosolyog)
világlátó
" A hazug ember büntetése nem az hogy nem hisznek neki, hanem az, hogy ő sem tud hinni senkinek " J.B.Show
Ez vonatkozik ma Magyarországon a teljes politikai rétegre, mert az elit minősítést örök időkre eljátszották.
Ezek a közszolgák egyszer és mindenkorra alkalmatlanná váltak arra hogy bárhol közszolgálatot vállalhassanak, ne adj Isten egyetemi katedrára tehessék trágyától bűzlő cipőjüket.
Most hogy Show -tól olvastam pár örökérvényű bölcs mondást, írok még kettőt.
" Őszintének lenni veszélyes.Ha csak nem vagyok hülye is hozzá "
Ezt pedig szánom mindenkinek Show. segítségével
" A közöny az embertelenség esszenciája "

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.