A Világgazdaság értesülései szerint a Magyar Államkincstár (MÁK) még a jelenlegi kormányzati ciklus alatt átvállalná az önkormányzati számlavezetést a bankoktól. Az elképzelés a kincstári szerepkör kibővítéséről már többször felmerült az előző ciklus során is. A kormányzat kezdeményezése után már egyeztettek a témában.

Többek közt Orbán Viktor miniszterelnök is beszélt erről a Quaestor-ügy kapcsán pénteken. Úgy gondolja, hogy az országban szükség van egy olyan kincstári rendszerre, mely megfelelő kondíciókkal biztosítaná az önkormányzati-, és közpénzek biztonságát.

Az államkincstár nagyjából 3200 településnek, valamint több önkormányzatnak a folyószámláit vezetné, melyre több szempontból sem sikerült még felkészülniük. Nincs meg a megfelelő hálózati rendszer – Budapesten 8, vidéken pedig csupán 50 iroda áll a rendelkezésükre. –, valamint csak a felkészüléssel járó informatikai fejlesztések milliós nagyságrendű összegbe kerülnének és a szakmai gárda felállításáról még nem is esett szó.

Ha a MÁK kizárólagosságot kap, azzal az önkormányzati szolgáltatásban érdekelt hitelintézetek fognak rosszul járni. Ahogy azt a Világgazdaság is írta, az önkormányzati bankpiac két legerősebb szereplője az OTP Bank, és a takarékszövetkezeti szektor.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nyanya001
Aztán ezeket a pénzeket is kivinnék az offshore cégekbe !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.