Hetekkel az indulás után úgy látják a köztévé dolgozói: kezd összerázódni a csapatuk. Ez köszönhető annak is, hogy az indulás után "csőstül jöttek a támadások".

Az M1 egyik névtelenséget kérő forrása azt mondta a hvg.hu-nak, a kritikák miatt "egyfajta erősebb kollegialitás" alakult ki, a hibákat pedig még mindig a kezdeti nehézségekkel, a betanulás szükségességével magyarázzák.

A lap úgy tudja, a hírigazgató, Németh Zsolt meg is dicsérte az egész stábot és arról beszélt nekik, ha valamit elszúrnak, azonnal ott vannak a kritikák, de ha jót csinálnak, arról egy szó sincs. Forrásuk szerint tudják, hogy a jó anyagok miatt senki sem fogja megdicsérni őket, viszont a hibákat "helyből fikázzák". Azt is elmondta, "itt sem nettó hülyék dolgoznak azért", ha egymás közt vannak, "nincs, aki ne anyázna a vasárnapi zárva tartás miatt". A csapat összetartását pedig ezeken felül segíti, hogy "iszonyatosan túl vannak hajtva".

A nézettség csökkenésére számítottak, ezt nem politikai okokra, hanem a műfaji váltásra vezetik vissza, ezért nem is frusztrálja a dolgozókat:

Vagyis bizonyos szinten ez természetes, ezt régi hírtévések is mondták. A világ legjobb híradójára is csak korlátos igény van, akkor is, ha nem pártos, se jobbra, se balra nem húz.

De azt is hozzátette:

Ez nem jelenti azt, hogy ne tudnánk, mennyire unalmas helyenként, amit adunk. És ki ne szeretné, ha sokan néznék az anyagait, de ez is egy munka, mi elsősorban a fizetésért dolgozunk.

Egyébként annyira lefoglalja a Nemzeti Hírcsatorna dolgozóit a sok munka, hogy idejük sincsen a nézettségen gondolkodni, "benne vannak a darálóban". Ráadásul az új csatorna indulását követően rengeteg értekezleten elmondták, hogy senki állása nincs veszélyben, így a kollégák megnyugodtak, úgy érzik, szükség van rájuk.

A hvg.hu egy másik, az M1-re rálátó forrása szerint is összerázódott a stáb az induláshoz képest. Ugyanakkor bár nem beszélnek róla, de "sok tartalomgyártásban güriző" munkatárs tisztában van vele:

heroikus erőfeszítéssel egy rakás szart állítanak elő.

Az informátor véleménye is az, hogy azt, hogy a "kutya sem nézi őket", a csatorna dolgozói meg tudják magyarázni a hírtelevíziózás műfajával, plusz bele tudnak kapaszkodni az M1 által 1,5 milliósnak titulált nézőszámba.

Pedig a valós adatok azt mutatják, a korábbi nézettséghez képest az M1 főműsoridőben futó, 19.30-kor kezdődő híradója 100-150 ezer nézőt veszített.

54 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
80 milliárd volt ráköltve. Ennek megfelelő minőséget lehet elvárni és nem a 0 felett valamivel.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
volvós
@keresztapa: Téged kijaf@sz kérdezett f@szfejecske ???
keresztapa
@volvós: Gyönyörű neved van és rövid.
keresztapa
A színvonal az marad, fejlődés képtelen.Kilazult a propellert rögzítő csavarja.
Desischado
@aremy: Lehet, még keveset is tippeltél. Én minimum a felét gondolom, de lehet, hogy ez is kevés.
m.macskosz
@keresztapa: április 7., 15:34
Állítólag egy zsidó orvos segédkezett édesanyámnak a világra jövetelem érdekében...
Nagy valószínűséggel az a sebész, aki eltávolította a tüdő tumoromat, szintén zsidó...
És...?
Remélem, nem az a válaszod, hogy rosszul végezték a munkájukat, mert élek!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.