Magyarország elkötelezett támogatója Grúzia európai és NATO-integrációs folyamatának – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán az MTI-nek. A tárcavezető szerda délelőtt fogadta David Bakradze grúz európai integrációs ügyekért felelős minisztert.

Szijjártó az EU-ba integrálná Grúziát

A tárgyalás után úgy nyilatkozott, Magyarország azt várja a soron következő keleti partnerség csúcstalálkozótól, hogy világos üzeneteket fogalmaznak meg az EU keleti partnereinek, és világossá teszik, hogy szorosabbra kívánják fűzni az együttműködést.

Úgy vélte, a szorosabb kapcsolatok a keleti partnerség országaival az unió politikai és gazdasági érdekeit szolgálják. A keleti partnerség csúcstalálkozón Grúziának biztosítani kellene a lehetőséget a vízummentesség gyorsított bevezetésére – tette hozzá.

Szijjártó Péter Grúzia NATO-integrációját illetően kifejtette: a szövetségnek világos jelzést kellene küldenie Grúzia felé, hogy értékeli és megbecsüli az ország hozzájárulását a NATO-műveletekhez, hiszen Grúzia az egyik legnagyobb hozzájárulója e műveleteknek a NATO-n kívüli országok közül. Az ország NATO-integrációját ezért mindenképpen fel kell gyorsítani – mutatott rá.

Közölte: a tárgyalás témái között szerepelt az energetika is, Grúzia ugyanis fontos tranzitszerepet tölt be a Kaszpi-tengeri gáz európai importjában, márpedig Magyarországnak és egész Európának az az érdeke, hogy minél több forrásból érkezzen gáz a térségbe. Ez abból a szempontból is lényeges, hogy láthatóan Törökország regionális elosztó szerepbe kerül – fűzte hozzá.

A miniszter a kétoldalú gazdasági együttműködést illetően elmondta: jól látszik, hogy az elmúlt időben tett erőfeszítések eredményre vezettek, tavaly 9,5 százalékkal nőtt a kereskedelmi forgalom, az idei évben pedig csak januárban 44 százalékkal, ami azt mutatja, hogy a kétoldalú gazdasági kapcsolatok erősítésére tett erőfeszítések sikeresek.

A tárcavezető arra is kitért, hogy Magyarország következetesen kiáll Grúzia területi integritása és szuverenitása mellett, és minden felet arra hív fel, hogy tartsa tiszteletben a genfi folyamatot.

Szijjártó Péter közölte: Grúzia megbecsüléssel tekint Magyarországra, amiért az folyamatosan támogatja EU- és NATO-integrációs törekvéseit, és a grúz államminiszter Magyarország további segítségét kérte ebben az ügyben.

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tökölődő
Én mindig tudtam, hogy hülye ez a kis pöcs, még ha külügyminiszternek is nevezte ki az az apró barna felcsúti idióta
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Tényfeltáró
Rohadt egy hely georgia, az államok segge-luka.
lópicigáspár
Ha volt is egy csöpp esze, valószínűen az már a múlté!
Anna Mária
@Tényfeltáró: Nono. Nagyon szép ország az, kedves emberekkel!
papa.49
Xargyártó éged a ,,Bernát hegyi beteg szamár nemi szervével,, kellene integrálni, talán pisálásra lehetne még használni téged!!!
puki
Integrálja a faxát no tudja hova.
Foglakozzon inkább a saját országával, ne pedig mások bajával törődjön.
Vagy pedig dobbantson Grúziába, gondolom ott is lehet lopni eleget.
aremy
szíjrágó milenne ha inkább a fideszt integrálnád grúziába vagy azerbadgánba,és felhívnám a figyelmed hogy ők kurva messze vannak európától.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok