A Jobbik tiltakozik a XV. kerületi Neptun utcai általános iskola bezárása ellen. Hegedűs Lórántné, a párt országgyűlési képviselője pénteki sajtótájékoztatóján azt hangoztatta: a köznevelési intézmények átszervezését, megszüntetését országosan jellemzi, hogy csak gazdasági célok mentén döntenek és semmilyen szakmai érvet nem vesznek figyelembe.

Utalt arra, hogy a XV. kerület odaígérte az intézményt a Kínai iskolának, ezért azt kérdezte a helyi önkormányzattól és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól, hogy mennyi pénzt kaptak ezért.

Monostori Zsolt, az ellenzéki párt kerületi önkormányzati képviselője kifejtette, hogy a jogutód nélkül megszűnő intézménybe több mint 300 diák jár – köztük sérült gyermekek – s noha a statisztikák szerint valóban kevés a gyerek, kizárólag az a szempont érvényesül, hogy az önkormányzat "elígérte" az iskolát. A jobbikos politikus szerint az iskola bezárásával a környék 2600 lakása elértéktelenedik vagy kínaiak költöznek azokba.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Toby
A zsidólemez már lefutott,meg a "felvásárolják Magyarorszgot a zsidók" SD-kártya is !
Most jön a sárga veszedelem, aztán a balkezesek, aztán a szemüvegesek !
Cukiság-cukiság hátán !
Idióta, bárgyú vágásérett marhák !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
keresztapa
@verum: Úgy van ahogyan írod, a tartózkodás azért indokolt, mert a segítség nyújtás forrásával volt baj, tisztázatlan feltételes, nem konkrét, a hozzászólásokból is kitűnik, olvasd el.
verum
@keresztapa: - frászt! A forrás, ahonnan a jobbikosok léteznek az határozza meg az elvüket. Putyin atyuskát hozzák újra az országra!
Nem az iskolás kínai gyerekektől kell rettegni, hanem a szélhámos politikusoktól.
Ha nem említik a lakások értéktelenedését a kínai iskola miatt, talán el is hiszem, hogy a fogyatékos gyerekekre gondolnak.
De mindig újra és újra kilátszik a lóláb!
A Pető intézet teljes léte volt a veszély, nem a forrás, az épület kellett, ehhez asszisztált a jobbik minden egyes képviselője!
Szégyen és gyalázat! Meg az is, hogy ilyen náci szelleműek a híveik, mint te!
Nomen est omen!
Toby
A zsidólemez már lefutott,meg a "felvásárolják Magyarorszgot a zsidók" SD-kártya is !
Most jön a sárga veszedelem, aztán a balkezesek, aztán a szemüvegesek !
Cukiság-cukiság hátán !
Idióta, bárgyú vágásérett marhák !
keresztapa
@verum: Te is a múltban ragadtál, nem tehetsz róla, mivel nem is akarsz. Ámen!
verum
@keresztapa: - Nincs ellenérved, savanyú a szőlő!
keresztapa
@verum: Sajnos pártideológiádat tudással képtelenség túllépni, tudatosan nem olvastad a hozzászólások rovatában Mlhály Farkas, valamint Ambrócy Lőrinc hozzászólásait, hogy ne éntőlem értesülj a tisztánlátásról, van az az érem aminek két oldala és egy éle van! légy szíves olvasd el, a két hozzászóló kommentjét ls. A tartózkodás az nem megszavazás, hanem tisztázatlan helyzet, ami több ismerettett igényel ahhoz, hogy szavazni tudjon érdemben! amit ajánlottam a 17:04 kommentem. 444.hu/2013/09/17/218-fideszes-nem-a-peto-intezet-tamogatasara/ Jó éjszakát!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.