Magyarázatot vár Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója a bécsi Burgtheater váratlan akciójára, amelyben politikai nyilatkozatot olvasott fel a társulat egyik tagja a Madách Nemzetközi Színházi Találkozón (MITEM) vasárnap. Vidnyánszky Attila a Burgtheater intendánsának, Karin Bergmann-nak küldött és az MTI-hez hétfőn eljuttatott levelében kiemeli: "úgy vélem, sem Magyarországon, sem bárhol a világon nem ízléses a színpadról direkt politikai leveleket felolvasni a közönségnek, mely aligha ezért érkezik az előadásra."

A Nemzeti Színház főigazgatója levelében emlékeztet arra, hogy a Burgtheater MITEM-en való részvételének feltétele az volt, hogy rendezzenek vitát a "nemzeti színház" fogalmáról. Éppen ezért április 13-án a Goethe Intézetben tartottak megbeszélést, amelyen kiderült, hogy bár sok kérdésben nem értenek egyet, van mód és szándék az együttműködésre. Emellett a MITEM programjába – a bécsiekkel egyeztetve – április 18-ra szakmai vitát szerveztek, amelyre Karin Bergmann – korábbi ígérete ellenére – nem ment el. Részvételét két nappal korábban e-mailben lemondva nem ment el a Sirály előadásra és az azt követő, jó előre meghirdetett közönségtalálkozóra Jan Bosse, az előadás rendezője sem.

Vidnyánszky Attila levelében arra kéri a Burgtheater intendánsát, tájékoztassa: "mi volt az oka annak, hogy a társulatot Ön és a rendező magára hagyta a Nemzeti Színházban és mi az oka annak, hogy egy, az európai színházi kultúrában elfogadhatatlan eszközhöz folyamodtak munkatársai. Úgy érezzük, ezzel a magyarázattal a MITEM-en örömmel részt vevő többi társulatnak is tartoznak."

A főigazgató kitért arra is, hogy a Burgtheater társulatának felajánlották, rendező nélkül is tartsák meg a közönségtalálkozót, de ezzel nem kívántak élni. "Az előadás végén azonban egy, a magyar belpolitikával kapcsolatos utalásokkal tűzdelt levelet olvastak fel a közönségnek, mely gesztust meglehetős értetlenséggel fogadtunk. Meglehetős türelemmel viseltük azt is, amikor a Burgtheater munkatársai fasisztáztak a színpadon, próba közben" – áll a levélben.

Mint írja, a Nemzeti Színház számára megtiszteltetés színpadán fogadni a világ meghatározó színházait, így a Burgtheatert is. "A Sirály inspiratív, izgalmas előadás volt, amelyet a közönségünk jól fogadott. A jövőben is szívesen működünk együtt Önökkel, ám szeretném, ha a tegnap Budapesten történteket megmagyarázná."

A levél előzménye, hogy váratlan performansz keretében politikai nyilatkozatot olvasott fel a bécsi Burgtheater Sirály-előadása után a társulat egyik tagja a Nemzeti Színházban, a MITEM-en játszott vasárnapi vendégjáték végén.

A Dornt játszó Martin Reinke a következő levelet olvasta fel a tapsrend végén németül és angolul: "Mélyen tisztelt Közönség! Tudomásunk van arról a nehéz helyzetről, amelyben a nagyszerű magyar nép és kulturális élet jelenleg van. Demokratikus úton és demokratikus választások által olyan helyzetbe sodorta magát, amely által egyre inkább eltávolodik a demokrácia szellemétől és Európától. Aggodalommal töltenek el minket ezek a fejlemények, mint önök közül is sokakat. Ennek ellenére eljöttünk, és szívesen játszottunk önöknek. Csehov úgy képviseli közös európai kultúránkat, mint talán kevesen. Tudniuk kell, hogy összetartozunk. Köszönjük a meghívást!"

A beszéd alatt nem jelent meg az elhangzó szöveg a kivetítőn, ezzel szemben az aradi vértanúk nevét sorakoztatta fel a vendéglátó színház. A MITEM-re – az előzetes programtól eltérően – sem a Burgtheater igazgatója, Karin Bergmann, sem a darab rendezője, Jan Bosse nem jött el a társulattal.

36 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
,,nem ízléses a színpadról direkt politikai leveleket felolvasni"
Csak ha óvódások verselnek politikusoknak, az az ízléses.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Anna Mária
@ilos: Sajnálom, hogy ilyen lesújtó véleménnyel vagy az itt kommentelőkről.
A nekem címzett szövegedhez csak annyit fűznék hozzá: teljesen fölösleges volt a fideszesek véleményét megismételned. Meglehetősen ostoba dolgokat nyilatkoztak és írtak. Én igenis, örülök neki, hogy a Burgtheater művészei is rajta tartják a szemüket Magyarországon más európaiakkal együtt, hiszen Európához tartozunk, része vagyunk, és ami ma Magyarországon történik, az bizony Európát, az európai kultúrát veszélyezteti. Én mind az osztrákokat, mind a németeket barátainknak tekintem, akiknek a baráti szavaira érdemes odafigyelni.
Meg kellene szoknod, hogy vannak más vélemények és azok különböző formában kifejezésre is kerülnek, még akkor is, ha a fidesz igyekszik minden más véleményt elhallgattatni. Nem, nem tilt, hanem kiéhezteti azokat a művészeket, akik nem az ő szekerét tolják. Ez a baj a kultúrpolitikával. Gusztustalan, buta, diktatorikus.
Én biztosan nem vetném meg azokat a művészeket, akik fordított esetben egy másik európai ország színpadán adnának hangot a véleményüknek.
Észre kellene venned, hogy semmit nem segítesz a helyzeten már a megfogalmazásoddal sem: az ország egy, sokféle emberrel, nincs olyan, hogy "ti" meg "mi". Egy országot megosztani történelmi bűn. A szabadon gondolkodókat pedig soha a történelemben, semmilyen módszerrel nem sikerült még elhallgattatni - legfeljebb rövidke időkre. A fidesznek sem fog sikerülni.
ilos
@Anna Mária: Jól hangzik, amit mondasz, de az a baj, hogy a Ti meg a Mi nem most kezdődött, ha jól belegondolok, akkor a 2002-es választási kampányban, egy bizonyos Ron Werbernek sikerült először olyan gyűlöletkampányt folytatni a Fidesz ellen, ami sajnos be is jött, de örökre megmérgezte a magyar közéletet, amiből a művészek is vastagon kiveszik a részüket, gondolj csak Alföldy Róbert ámokfutására. (Nem lett leváltva csak nem ő nyert az új pályázaton, de azóta is úgy viselkedik, mint aki rettenetesen el van nyomva.) Tehát a történelmi bűnként aposztrofált megosztást ne akard a mi nyakunkba varrni. És még egyszer, mikor hallottál te a jobboldalon valaha is olyan hisztérikus tiltakozást, amikor nem a nekünk tetsző pályázó nyert egy direktori pályázaton? Gondolok itt Balázs Péter, Dörner György vagy éppen Vidnyánszky Attila kinevezésére. De említhetném ezt a ribilliót is, ami most Csáki Judit miatt tört ki, nem egy röhej? És azon is gondolkodj el, hogy hol van nálunk egy szabadon gondolkodó is elhallgattatva? Annyit pofázik mindenki, amennyit csak akar, az internet a legjobb példa, de ott van az összes többi médium is.
Anna Mária
@ilos: Ehh, óvodás fideszes duma. Ki kezdte a gyűlöletkampányt... Persze, a másik kezdte, a Gyurcsány a hibás, meg az elmúltnyócév. Nekem nem hiányzik még tőled is az hülyeség, pont elég a sajtó.
ilos
@Anna Mária: Röviden elintézted a lényeget, így nem érdemes vitát nyitni. persze mit várjak egy erőszakos balostól?
Anna Mária
@ilos: Te is egy vagy hülyeország hülyepolgárai közül. Ismételgeted a fideszkdnp szövegeit, egyetlen önálló gondolat nem fedezhető fel nálad. Minden szavaddal azon igyekszel, hogy megosszad az embereket, hogy felcímkézd és bepróbáld beskatulyázni őket. No, éppen ezért nem vagy demokrata, éppen ezért nem demokrata a fideszkdnp sem. Nem vagy szabad, sajnálom.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.