A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított kedden előzetes értesítés nélküli helyszíni vizsgálatok egyidejű megtartásával hét vállalkozással szemben.

A versenyhivatal tájékoztatása szerint az SCA Hygiene Products Kereskedelmi Kft., a Vajda-Papír Gyártó, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a Tesco-Global Áruházak Zrt., az Auchan Magyarország Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft., a Metro Kereskedelmi Kft., valamint a DM-Drogerie Markt Kft. tartozik az eljárás alá vont vállalkozások közé.

A közlemény szerint a GVH észlelte, hogy a vállalkozások közvetlen, illetve közvetett módon valószínűsíthetően egyeztetéseket folytattak az egyes háztartási papíráru-termékek árának emeléséről a termékek árképzésének összehangolása céljából, valamint ezzel összefüggő egyéb, üzletileg érzékeny információkat osztottak meg egymással.

Magatartásukkal valószínűsíthetően megsértették a versenytörvény és az Európai Unió működéséről szóló szerződés versenykorlátozó megállapodás tilalmára vonatkozó rendelkezéseit – közölte a versenyhivatal.

A közleményben hangsúlyozták, hogy az előzetes bejelentés nélküli helyszíni vizsgálat lehetőségét a versenytörvény biztosítja a GVH számára. A versenytörvény rendelkezései értelmében a helyszíni szemléhez előzetes bírósági jóváhagyás szükséges.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozások elkövették a jogsértést. Az eljárás a tények tisztázását és ezzel a feltételezett jogsértés elkövetésének bizonyítását szolgálja.

A törvény szerint az eljárás lefolytatására biztosított időtartam 6 hónap, amely az ügy bonyolultságától függően két alkalommal, 6-6 hónappal meghosszabbítható – közölte a GVH.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nyanya001
A CBA ÁFA csalásáról mikor tetszenek tájékoztatni bennünket ?
Mármint arról, hogy megbüntették e csalót ?
Mobil123
Csak ki kell valahogy baszni a multikkal mi?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.