Közérdek, hogy mindenki biztos nyelvtudás birtokában fejezze be felsőfokú tanulmányait; a szabályozáson lazítani egyet jelent az igénytelenséggel – közölte Hoffmann Rózsa, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) országgyűlési képviselője, volt államtitkár szerdán az MTI-vel.

A kormánypárti politikus arra reagálva írta ezt közleményében, hogy Hiller István, az MSZP oktatási kabinetvezetője előzőleg sajtótájékoztatón azt javasolta: a kormányzat hirdessen "amnesztiát" azoknak, akik nyelvvizsga hiányában nem vehetik át diplomájukat. Javaslatuk szerint mindenki, aki a 2015/16-os tanév végig lezárja a tanulmányait, azzal a bejegyzéssel kapná meg oklevelét, hogy "nyelvvizsga nélkül".

Hoffmann Rózsa megengedhetetlennek nevezte, hogy a jövő értelmisége ne beszéljen legalább egy idegen nyelvet; értékelése szerint az emberi kapcsolatok, továbbá – a világban való érvényesüléshez nélkülözhetetlen – kulturális, gazdasági és politikai együttműködések egyre bővülő idegennyelv-tudást igényelnek.

A politikus álláspontja szerint a nyelvismeret hiánya különösen megengedhetetlen a diplomások esetében, ezért jogosnak tartja a 2006-ban bevezetett szabályozást, amely a diploma átvételét a nyelvvizsga megszerzéséhez köti. Ennek fellazítására reagálva "különösen szemforgatónak" minősítette, hogy éppen azok állnak elő az ötlettel, akik – szerinte történetesen helyesen – annak idején így intézkedtek.

"Nem azon kell gondolkodni, hogy a fiatalokat hogyan kíméljük meg az idegen nyelv elsajátításához szükséges erőfeszítésektől, hanem ösztönözni, és ha kell, segíteni őket, hogy a tudást megszerezhessék" – fogalmazott a kisebbik kormánypárt képviselője, megjegyezve, hogy noha kevesen éltek a diplomamentő programmal, az is ezt a célt szolgálta.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.