Megingott Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter bársonyszéke – írja a Napi Gazdaság.

Az ő menesztésének szükségessége a Napi Gazdaság szerint már konkrétan felmerül a múlt heti kormányülésen. A második ciklusát töltő miniszterek körében amúgy is érik egy vérfrissítés – ezt minden kormányzat meg szokta lépni ciklus közben –, de Orbán az agrárminiszter a tervezettnél is hamarabb menesztheti – természetesen amiatt, hogy hétről hétre előkerül valami kínos ügye.

Kirúgja Orbán a földművelésügyi minisztert? Orbán Viktor gratulál Fazekas Sándornak a kinevezésekor

Ilyen például a legutóbb kipattant eset, a Kun-Mediátor-botrány, amiről bár nehezen feltételezhető, hogy polgármestersége idején bármit is tudhatott a miniszter, mégis könnyedén össze tudja mosni nevével az ellenzék.

Kirúgja Orbán a földművelésügyi minisztert? Most pedig címlapon üzentek neki

A Blikk például pénteken arról cikkezett, hogy a miniszter még Karcag polgármestereként terjesztette a képviselő-testület elé a cég bérleti jogának ötéves meghosszabbításáról szóló előterjesztést. A hírre az MSZP szombaton már erre hivatkozva követelte a tárcavezető lemondását.

Fazekas emellett nem tudta távol tartani tárcáját a brókercégek botrányától sem, hiszen a minisztérium egyik háttérintézményéről kiderült, hogy a becsődölt Hungária Értékpapír Zrt.-nél fialtatta felhalmozott készpénzállományát.

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

m.macskosz
Juj, most mi lesz?! Hullanak a fejek: vidaildikó, fazekassándor...
Úgy aggódom: vajon közmunkások lesznek-e, vagy sutyiban más, jól fizető állásban?
Ha rajtam múlna, a következő néhány évtizedet dutyiban töltenék, a főnökeikkel együtt!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
m.macskosz
@karma1: Biztos, hogy semmit nem tud, az URAK dolgába bele se lát, csak egy báb volt, pont azért tették oda, mert nála hülyébbet már nem találtak.
kamazuka
Érdekes,hogy a kormány az elmúlt időszakban nem jutott el oda,hogy minden vidéki településen a polgimajszterek mellett közvetlenűl egy agrár szakember vigye a közhaszontalanság szakértői mujmkáját.A hogyan metszük a fákat-tól a fűnyírásig a kertészeti ismeretek mikéntjeiről nem is beszélve.
Ezekután nem csoda aha megvilágosoduk,hogy a kormánynak a mezőgazdaság szervezéséhez szó szerint fingja sincsen!
Az újraelosztást megvalósították s talán lesz 5 millió sertés csak matematikailag nem lehet tudni hogyan.,de lesz.
Érdekszarkeverés folyik.
pistapapa
Dehogy rúgja ki. Hiszen együtt csinálták Magyarország felosztását saját híveiknek.(földmutyi)
nezelodo
Az Orbán kormány "szakemberinek igen keményen meg kell dolgozni a kirúgásért, de még akkor sem biztos, hogy repülnek. A Simlicska, na az tudta mit kellene mondani, hogy kirúgják, ha miniszter lenne. Persze ő többet akart, mint egy bársonyszék, mert értett valamihez.
Fazekast már a földmutyik, a lépfenebotrány, vagy a pápai fizetés nélküli fideszes sertésfelvásárlás adófizetők pénzén való kártalanításakor röptetni kellett volna. Az eddigi tevékenysége meg akár a szakmától való végleges eltiltással is jutalmazható lenne egy demokráciában, de hát ez az ország Orbánia.
világlátó
A miniszter úr semmivel sem rosszabb, mint néhány más miniszter. A kérdés az, ki erőltette őt miniszternek? Ha Orbán választotta, akkor el is engedheti.De ha egy agrárlobby tette oda, akkor Orbán Viktornak ez utóbbiakat kell megtörnie. Ez nem lesz könnyű.
Már pedig úgy tűnik, ez utóbbi az igaz. Az agrárlobby majd küld egy másikat, de nem ingyen. Például mégiscsak odadobják a torkosoknak a nemzeti parkok ezer hektárjait.
Ha ez megtörténhet, akkor bármi is megtörténhet. A közvélemény és az a néhány zöld képviselő néhány napig majd pöröl a világgal, aztán újra elcsendesedik.Amúgy is alig fogy a szürke marha , a mangalica és a racka husa, elég ha egy szép szobrot készít ezekről az aktuális udvari művész amit elhelyezünk az amúgy is alig látogatott hortobágyi kilencluku híd innenső oldalára. Fazakas miniszter úr, pedig majd kap egy szép darabot ebből a nemzeti parki földből és felveheti a földalapu támogatást az Európai Unióból.Még csak azt sem kell tudnia hol ez a néhány száz hektáros birtokadomány.De ha megengedné hogy ott megélhessen egy juhászember a juhaival, vagy a marha gulyájával, még nem is tudnék haragudni sem rá. / ahogy ezt alapfeltételül szabnám minden más új földbirtokossal szemben, aki a Nemzeti Parkok feldarabolásával jut EU.-s milliókhoz - mint a kormány vazallusa /

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.