Az energiaitalok fogyasztásának korlátozására vonatkozó szabályozás kidolgozását tervezi a kormány – derül ki Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma államtitkárának egy képviselő írásbeli kérdésére adott válaszából.

A tárcához Oláh Lajos független képviselő fordult azzal a kérdéssel: a kormánynak van-e arra vonatkozó szándéka, hogy betiltsa az energiaitalok forgalmazását a magyarországi üzletekben a fiatalok számára.

Rétvári Bence válaszában tudatta, hogy Az egészséges Magyarország 2014-2020 egészségügyi ágazati stratégia népegészségügyi programterületével összhangban előkészítették a Táplálkozás-egészségügyi Szakpolitikai Programot, amelynek kiemelt cselekvési területe az egészséges választás elérhetővé tétele a fogyasztók számára.

"A területet érintő tervezett intézkedések között szerepel az energiaitalok fogyasztásának korlátozására vonatkozó szabályozás kidolgozása, amelynek egyik lehetősége a kereskedelmi forgalomban lévő energiaitalok maximális térfogategységeinek meghatározása és annak ellenőrzése" – írta.

Frissítés: Bár cikkünket az MTI híre alapján írtuk, az Emminek ez nem tetszett, így íme az ő álláspontjuk még jobban kifejtve:

A kormány célja a bizonyítottan egészségügyi kockázatot hordozó élelmiszerek, így például az energiaitalok fogyasztásának visszaszorítása a leginkább érintett iskolás gyermekek, serdülők és fiatal felnőttek körében. A nevelési-oktatási intézményekben, valamint az intézményen kívül a gyerekek, tanulók részére szervezett rendezvényeken energiaital már most sem árusítható, illetve fogyasztható. Az alábbi linkeken érhető el Oláh Lajos országgyűlési képviselő kérdése, s Rétvári Bence államtitkár válasza.

37 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Toby
Ja ! Ki ne maradjon, hogy az egészséges bélműködéshez feltétlenül szükséges napi 15 szellentésnek kötelező meglennie - számolni és reményeim szerint szagolni is fogják !
Ennél idiótább, gyagyásabb banda még nem ült 10 millió ember nyakán !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
JAJMÁR
@Freewolf: 09:21
Vékony palló ez, - a kormány erről leszédül - mert még egyénenként is változó. Vannak akiknek a glutén halálos, másoknak a cukor. Betiltanád a szeszes italokat? (A kormány részéről már azért is érdekes, mert ugye ott van Tokaj, és a pálinkafőzés) Ami pedig kis mértékben gyógyszer, nagy mértékben méreg.
Gondolkodni és mértékkel élni ezekkel kellene megtanulni.
Mindez a szabályozási kényszer a kormány részéről "pótcselekvés".
Freewolf
@JAJMÁR: A legális drogokat is betiltotta a kormány, hiszen alkoholt és cigarettát nem adnak el gyerekeknek. Mivel az energia ital is káros, mi kivetni való van abban, ha csak felnőttek vehetnek? Azt, hogy a gyerekeknek ne két energia ital legyen a reggelije, mélységesen egyetértek. Azt sem bízzuk rájuk, hogy dohányoznak- e vagy sem, illetve isznak -e alkoholt! Szerintem ez nem ördögtől való!
JAJMÁR
@Freewolf: 10:18 Nem bízzuk rájuk, bizony. Mi, szülők!
(Ugye nem gondolod, hogy most már a fiatalok nem dohányoznak, mert nem vehetnek dohányt és nem isznak alkoholt...?)
Ez nevelés kérdése, és nagyban befolyásolja az életfeltételek minősége, hogy él ezekkel a szerekkel a fiatal, vagy elutasítja. Nem zárhatjuk el mindentől a gyereket, mert amint kinyílik előtte ez az ajtó, belép. Fel kell vértezni ellene, ha érted...
Freewolf
@JAJMÁR: Látod, ebben egyetértünk! Viszont nem minden szülő neveli felelősen a gyermekét és hagyja inni, dohányozni. Szerinted nem több részeg gyerek lenne az úton, ha szabadon vehetnék ezeket? A felelőtlen szülők gyerekeiért is felelősséggel tartozunk! Nem kevesen vannak!
JAJMÁR
Az energiaitalokhoz visszatérve, a hiperaktív gyerekekre - már, ha tényleg az, és orvosi biz.állapította meg - nyugtatólag hat. Hiába nézi a felnőtt elborzadva, hogy az amúgy is mindig izgága gyerek ezt issza, neki jó, ugyanis a túlzott aktivitás oka a dopamin csökkent termelése az agyban, és ezt az izgatószerek emelik.
A tiltás az ellenkező hatást váltja ki, mert ami tilos, az "felnőttes", azt a gyerek, fiatal minél előbb ki akarja próbálni.
Volt egyszer... egy gyerek a suliban, rossz magatartása mellett mindig dohányzott is - pedig a házirend tiltja -, és hiába bukott le, kapott intőt, a válasza az volt, hogy otthon ezt neki megengedik. A nagyon jó fej igazgató egyezséget ajánlott neki: rendben, dohányzol, elfogadom. Azt kérem, hogy ne itt, az iskolában, ez az én hatásköröm, tiltanom kell. Nem attól vagy felnőtt és férfi, hogy megszeged a tilalmat, hanem attól, ha betartod a közös megállapodást. Aztán leírták, szerződést kötöttek, mindketten aláírták, ahogy kell. Az a gyerek az iskolában soha többet nem gyújtott rá.

A nyáron itt dolgozott nálunk, - kőműves lett - dohányzik. Meséltük egymásnak a régi történeteket, és azt mondja, hogy ezt a megállapodást, amíg él, nem felejti el, mert ővele az igazgató kezet fogott, felnőttként kezelte, és ő onnantól tudja, mit jelent a szerződés és a kézfogás.
ila51
mondom , amihez nyúlnak kínjukban...:(

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.