Az LMP az alkotmányossági vétó intézményének alkalmazására kéri Áder János államfőt az állami földvagyon kezeléséről szóló törvénymódosításával kapcsolatban, amelyet keddi ülésén fogadott el az Országgyűlés.

Sallai R. Benedek, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője kifejtette: azt szeretné, ha az államfő a nemzeti egységet képviselné, valamint a jövő generációk érdekeit helyezné előtérbe, és nem pártkatonaként működne akkor, amikor a jogszabály aláírását mérlegeli.

A politikus – aki egy Fidesz-pólót viselő életnagyságú plüssbárányt is magával hozott a sajtótájékoztatójára – úgy fogalmazott: most "elválhat az ocsú a búzától", a köztársasági elnök megmutathatja, mennyire környezettudatos.

Emlékeztetett: a változtatást, amely a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet vagyonkezelésébe ad át védett nemzeti parki területeket, egyetlen szakmai szervezet sem támogatta. Hozzátette: azzal sem Kövér László házelnök, sem az általa elnökölt Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács nem értett egyet, de a földművelésügyi tárca szakmai tanácsadó szerve, az Országos Környezetvédelmi Tanács sem.

A parlament kedden fogadta el az állami földvagyon kezeléséről szóló törvénymódosítást, amelyhez két héttel ezelőtt a kormánypártoknak nem sikerült biztosítaniuk a szükséges kétharmados többséget, így a képviselők egy átdolgozott – minősített többséget igénylő rendelkezéseket már nem tartalmazó – előterjesztést szavaztak meg.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

JAJMÁR
Pártkatona, nem tud más lenni!
Senki, sem a szakma, sem az emberek nem támogatják - a fidesznyik (képtelen vagyok ezekután másképp hívni őket - nem számítanak már -, de nincs kétségem, ha a rossz döntések miatt felelősségvállalásra kerülne sor, akkor az majd a "nép"-re lesz kenve, a GyurcsányBajnai mellett!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.