Legalább egy éven át tartotta először éjszakánként, később már délutánonként is bezárva 11 éves kislányát egy kislétai öt gyermeket nevelő pár. Szerintük azért volt erre szükség, mert ha egyedül marad otthon a gyerek, kárt tesz magában vagy a ház berendezésében – írta police.hu.

A lányt egy spájzból kialakított, mintegy két négyzetméteres, fűtetlen helyiségben tartották, ahol világítás sem volt, a berendezést mindössze egy matrac és egy bili alkotta. A gyerek meghallgatása során azt mondta, már három éve rendszeresen bezárják, az anyja haragszik rá.

Horror körülmények közt tartották fogva saját 11 éves kislányukat
Forrás: police.hu

Amikor a szülőket kihallgatták, az anya beismerte, hogy – állítása szerint tavaly március óta, amikor a gyereket kivették az iskolából magántanulónak – bezárva tartották a kislányt. Szerinte gyermekük kezelhetetlen, lopott az iskolából, „visszapofázott” a tanárainak, ezért alkalmazták ezt a „nevelési módszert”. A család tényleg szerény anyagi körülmények között él, a kislány valóban lopott az iskolában, egy alkalommal elvette egyik osztálytársa szendvicsét.

Az anya azt is felrótta a kislánynak, hogy bepisil. Ugyanakkor fogva tartása helyén nemhogy vécé, de folyó víz sem volt. A megtelt bili tartalmát a kislány öntötte ki a helyiség egyetlen aprócska ablakán a szomszédos üres telekre.

A gyerek kálváriájára akkor derült fény, mikor vizet kért zárkája ablakából, amit meghallott egy falubeli. Amikor egy másfél literes palackot akart odaadni, a lány azt mondta, az nem jó, mert „akkor anyu rájön”, hogy valakivel szóba állt.

A megyei rendőr-főkapitányság 18 év alatti személy sérelmére, annak sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértése bűntettével gyanúsítja a szülőket, akik szabadlábon védekeznek. A nevelésük alatt álló további négy gyereket ideiglenesen kiemelték a családból. A kislányt kórházban ápolják, mert korához képest alul táplált, mindössze 21 kiló.

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

KERKA
Megint szajkózom a megszokott szövegemet, de addig mondogatom, amíg majdcsak fölfigyel rá valaki.
Akkor amikor szendvicset lopott ez a gyermek, senkinek nem tűnt fel, hogy éhes???
Korához képest alultáplált, ez ránézésre látszik.
Kitették az iskolából magántanulónak, mert rossz kislány. De otthon van még másik 4 gyerek. Vajon mit evett otthon az 5 gyerek?
Megint ugyanaz.: gyermekvédelem, körzeti orvos, körzeti ápolónő, óvónő, tanítónő, senki nem látott semmit.
Azt a riherongy nőszemélyt, aki ilyen körülmények közé taszítja el magától a gyerekét, bezárnám ebbe a cellába, ilyen ellátással.
A börtön büntetést úgyis meg fogja úszni, mert neki "gondoskodnia" kell 5 gyerekről !!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
JAJMÁR
A magántanuló nem azt jelenti, hogy ő maga tanul, és kész! Hogy tette le a vizsgáit, ki készítette fel, mert ha a magatartása miatt az iskola ezt engedélyezte, az nem azt jelenti, hogy már nem az iskola tanulója.

Másfelől, ha magatartási problémák miatt mentették fel a rendszeres iskolába járás alól, - és ehhez kevés egy szendvics elvétele, lopásnak nem is nevezném - akkor azt csak úgy lehet, ha a megfelelő szakemberek megállapították, hogy ön-és közveszélyes, (van ilyen) és a továbbiakban figyelemmel kísérik és segítik a személyiségfejlődését. Mi van ebben az országban?
KERKA
@1magyar: Nem akarom elhinni, hogy legalább zsíros kenyér ne lenne otthon. Ha a többi gyerek eszik, ennek miért nem adott? És nem akarom elhinni azt, hogy annyira rossz lenne egy ilyen koru kislány, hogy ki kell tenni az iskolából.
De ha magántanuló lett, akkor is be kell mennie az iskolába ahol egy kijelölt pedagógus kikérdezi tőle a leckét, irányítja a tanulását. A tanulásban nem maradhat egyedül. Nem látták rajta, hogy valami nincs rendben? Én gondolom, hogy a gyermeknek elhanyagolt volt a külseje, és szaga volt a testének, ruhájának, hiszen be volt zárva!!! Annyi árulkodó jel van, de senki nem figyeli, ez szomoru:((
1magyar
@KERKA: Minden barom szülhet és nevelhet gyereket. Ezek nem érdemlik meg a Sorstól!
Patkányok, elvenném az összes gyereket és olyannak odaadni aki szereti őket.
justhpeter
Nagyon várom a hatóságok intézkedését és a bíróság ítéletét.
AKÁRMI LESZ IS AZ: KEVÉS
kkalman
Ezeket a szülőknek nem nevezhető lényeket bezárnám a saját kamrájukba, ahová a kislányt zárták, életük végéig.
csa-csa
na többek között ezért kell a halálbüntetés!!
de máris az ilyen rohadékokra!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.