A fiatalok önállósodási kedve nem változott jelentősen, ám akik elköltöznének a szülőktől, az első lépést saját lakás megszerzésével képzelik el, és a megtakarítási célok között is első helyre lépett a lakásra gyűjtés – derül ki a K&H első negyedéves, pályakezdők elégedettségét mérő jóléti index felméréséből.

A K&H negyedévente 500, 19 és 29 év közötti fiatalt kérdez meg interneten kiküldött kérdőív segítségével. A megkérdezés a városi népességre terjed ki, és reprezentatív a nem, a korcsoportok, a befejezett iskolai végzettség és a régiók, illetve településtípus tekintetében. A válaszadók az élet számukra legfontosabb területeit értékelik aszerint, mennyire elégedettek, és mit várnak a jövőtől. A felmérés eredményeiből a K&H negyedévente teszi közzé a pályakezdők jóléti indexét, amelynek értéke -50 és +50 között mozog.

A K&H szerdán MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a 19-29 éves városi fiatalok 61 százaléka még a szülőkkel együtt él, és kevesebb, mint negyedüknek fontos csak, hogy önálló háztartásba költözzön. A megkérdezettek közül főleg a nők, az idősebbek és a Budapesten lakók szeretnének önállósodni. A korábbi negyedévekben az elköltözni vágyók számára az albérlet volt a legvalószínűbb megoldás a különköltözésre. Most a válaszadók 40-40 százaléka említette azt, hogy lakásvásárlásban, illetve -bérlésben gondolkozik.

Bár félretett pénze továbbra is csak a fiatalok alig több mint harmadának van, Bába Ágnes, a K&H Bank lakossági üzletágért felelős vezérigazgató-helyettese szerint fontos változás figyelhető meg a megtakarítások célját illetően. Míg korábban a takarékoskodók közül legtöbben azt válaszolták, hogy általános tartalékot szeretnének félretenni, most a lakás került az első helyre a megtakarítási célok között. A mérések óta most a legmagasabb azok aránya, akik az önállósodás útját saját lakásban képzelik el, amiben bizonyára nagy szerepe van a kedvező lakáshitel kamatoknak és hitelkonstrukcióknak – mutatott rá a vezérigazgató-helyettes.

Budapesten a lakásvásárlás felé terelheti a fiatalokat az is, hogy az utóbbi hónapokban jelentősen megemelkedett a lakások bérleti díja. Már nem ritka, hogy egy 40 négyzetméteres lakásért havonta akár 100 ezer forintot kell fizetni, de a bérleti díj a belvárostól távolabbi kerületekben is közelíti a 60 ezer forintot. Ezzel szemben egy 5 millió forintos, 20 éves futamidőre igényelt lakáshitel havi törlesztőrészlete (4,4 százalék teljes hiteldíjmutatóval) nem éri el a 31 ezer forintot.

A szülőkkel lakó fiatalok 26 százaléka egyáltalán nem akar még elköltözni a szülői házból, ami az eddigi legmagasabb érték. A megkérdezett fiatalok 12 százaléka tervezi, hogy a következő 3 évben vesz lakást, közülük 22 százalék saját erőből szándékozik ezt megoldani, a többiek kisebb-nagyobb hitelt vennének fel.

A megkérdezettek kisebb körének van csak megtakarítása, de ahol lehetőség van félretenni, ott magasabb összeget tudnak megtakarítani. Az átlagos félretett összeg 698 ezer forint, a budapestiek 1,4 millió forint körüli összeget említettek, a kisvárosokban ennek negyedét, 375 ezer forintot – ismerteti a K&H.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Ha a k&h mondja akkor biztos. Szerintem meg a külföldre távozáshoz kapnak kedvet egyre többen.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Maralex
Isten óvja a fiatalokat a K&H -tól, egyre több negatív információ jelenik meg a bankról. (Nem csoda, ahogy a deviza elszámoláshoz hozzáálltak.)
Feraj49
Mivel BP.-en tudnak a legtöbbet megtakarítani,hát akkor fiatalok , irány Budapest.Ja ott sincs munkátok ? A statisztika akkor is szépen mutat.Had néptelenedjenek el még jobban a falvak és a kisebb városok.
csapnivalo
Az egész egy nagy porhintés.

A háttérben annyi van, hogy mivel a bankok 1-2 százalék kamatot adnak a bankbetétekre, így nem éri meg ott tartani a pénzt. Akinek - még - van valami pénze, az átviszi ingatlanba, mert ha azt kiadja, a befektetett pénz 5 százalékát is simán megkaphatja évente az albérleti pénzből. Ez a pénz átcsoportosulás generál némi ingatlan-ár növekedést is, ami további megtérülést ad a befektetett pénz szemszögéből.

Ja, és aki mindezt megteszi (vagy meg tudja tenni), azok java része már nem is itthon él.
Anna Mária
Sok olyan történetet hallok, hogy fiatalok Bécsben, Londonban vásárolnak lakást.
Hellcat
@simmering73: Azt nem mondták, hogy idehaza vesznek lakást :D

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.