Az FBI, az amerikai szövetségi nyomozóiroda is segíti a magyar hatóságok nyomozását a karcagi sorozatgyilkos ügyében. A rendőrség gyanúja szerint ugyanaz a férfi gyilkolhatott meg négy prostituáltat is pár éve – írta a SZOLJON.

Ahogy korábban már beszámoltunk róla, több prostituált is eltűnt a 4-es főút mellől. Közülük háromnak került elő a holtteste, egy negyedik nőt – aki 2010-es eltűnésekor még 18 éves sem volt – még továbbra is keresnek.

A rendőrség a tettes előkerítéséhez korábban már a lakosság segítségét is kérte: huszonkétezer családhoz juttattak el levelet, amelyben leírják, mik a gyilkos feltételezett jellemzői. Eszerint karcagi kötődésű lehet az illető, akinek 2010-ben volt munkahelye, illetve akkoriban hozzáfért bordó színű autóhoz. A prostituáltak körében otthonosan mozog, de a nőket "mélységesen gyűlöli", erős féltékenység jellemző rá, így az sem kizárt, hogy a múltban nőket zaklatott. Ezek mellett kést hord magánál, rajong a szúró-vágó eszközökért. 2010-ben valamilyen nagyobb változás következhetett be az életében, például halál, baleset, súlyos betegség, börtönbe vonulás vagy elköltözés – így emiatt fejezte be a gyilkolást.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.