„A mi dolgunk megmutatni magunkat, hogy vagyunk, mások vagyunk, de ugyanolyan szerves része vagyunk a társadalomnak, mint akárki más, aki két lábon jár vagy érthetően tud beszélni” – fogalmaz Kiss Csaba, a Rehab Critical Mass elindítója. Az esélyegyenlőség érdekében 2015. május 17-én ismét kritikus tömeget alkothatunk Budapesten. A 2014-ben alulról indított kezdeményezés a társadalom perifériájára méltatlanul kiszorult emberek mellett való kiállás jelképévé vált. „A nagy sikerrel megrendezett őszi felvonuláshoz hasonlóan a különböző fogyatékossággal élő – mozgásukban, látásukban, hallásukban, beszédükben, mentálisan akadályozott vagy halmozottan sérült – embereket és „ép” barátaikat várja a Rehab Critical Mass mozgalom 2015. május 17-én vasárnap kora délutántól a Clark Ádám térre” – olvashatjuk a szervezők idei felhívását. Tavaly közel háromezren csatlakoztak a felhíváshoz és mutatták meg, hogy érdemesnek tartják a kezdeményezés mögé állni, hogy ezáltal egy szociálisan...

Forrás: evangelikus.hu
Feltöltő: asztali
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.