Szikszai Péter, a Napi Gazdaság újságírója, Orbán Viktor hétfői homoszexualitással kapcsolatos megnyilvánulásának hatására cikkében hosszasan fejtegette igencsak kirekesztő álláspontját. Habár a miniszterelnök szerint Magyarország toleráns, a kormánypárti lap ennek ellenkezőjéről árulkodik.

Szikszai szerint a nyugati média alattomos módon manipulálja a tévénézőket: a homoszexuálisokat normális emberként ábrázolja, sőt egyre több vígjáték sorozatban tűnnek elő meleg karakterek, és szerinte "ha nevetünk valamin, azt el is fogadtuk". Tehát "ömlenek ránk" a médiából a melegek elfogadásáról szóló rejtett üzenetek.

Míg a Pride magamutogató extravaganciája általában bumeránghatású, addig a televízió észrevétlenül hozza be és fogadtatja el velünk a homoszexualitást. Úgy teszi mindennapi jelenséggé, hogy azonos nemű párok gyermeket fogadnak örökbe, hogy az erről folytatandó társadalmi vitát figyelmen kívül hagyja

- írta.

Talán ennyi példa elég ahhoz, hogy érthető legyen, nem az Andrássy úton végigvonuló kamionok befolyásolják a közízlést. A homoszexuális propaganda ügyes eszközökkel, minőségi tartalommal évtizedekkel ezelőtt hídfőállásokat foglalt el a nyilvánosságban. Gyakorlati ellenállás nélkül. A Pride esetleges betiltása vagy megzavarása ezen már nem segít. A homofóbellenes világnap pedig nem oszt, nem szoroz

- zárta fejtegetését.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

pbalage
Kíváncsi leszek, mit mond majd erre a Kocsis Matyika.
human
Maga a felvonulás engem nem zavarna, de tényleg vannak ott figurák amiket nem tartok ízlésesnek és szerintem nem is segítik az elfogadást.
A másik viszont, ahogy jobbikosról kiderülhet, hogy zsidó, úgy fideszesről is, hogy meleg. Pont ezért álságosnak tartom az egészet. Persze politikai puskapornak jó.
Anna Mária
"... nyugati média alattomos módon manipulálja a tévénézőket: a homoszexuálisokat normális emberként ábrázolja..." - Magyarország mindig is tele volt ilyen középkori gondolkodású emberekkel, vagy ezek csak most másztak elő valami setét lyukból?
stirliitz
Nálunk nem ezen defektes figurák létezése a fő gond, hanem az állandó önreklámozás, illetve a beteges elfogadtatásukra való rámenős már-már tolakodó törekvés. A normális és fenntartható párkapcsolatot vm. családmodellt a férfi-nő kapcsolat jelenti, amit finoman szólva nem szerencsés így torzítani, ergó, ezeknek a ,,másoknak" a saját szűken értelmezett körükben kell önmagukat elfogadtatni.
karma1
@stirliitz: Igazad van! Eljenek tehat a vakkomondoros jozsik a hulyere vert terikekkel, az olyan csaladszereto apukak, akik not vettek felesegul, de azert a fiat kidobta a 4.- rol, vagy az az " edesanya", aki elvagta a kislanya torkat, viszont a ferjetol volt a gyermeke! Hurra! Szoval azt hiszed, ha egy problemat agyonhallgatsz, akkor az nincs is, ugye? Gratulalok a fideszes- jobbikos levezetesedhez!
Freewolf
Bayer Zsolt, Magyar Hírlap: Odoaker, segíts!

"Álljunk meg és mondjuk ki büszkén, boldogan: LESZARJUK A HO­MO­FÓBIA ELLENI VILÁGNAPOT!"
Végre vette valaki a bátorságot és a huhogók között szólt néhány őszinte szót!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.