Jogerősen nyolc év fegyházbüntetésre ítélte a bíróság azt a nőt, aki tavalyelőtt többször is tüzet okozott a szombathelyi kórházban, közvetlen életveszélybe sodorva ezzel betegtársait és ápolóit – tájékoztatta a Vas Megyei Főügyészség szerdán az MTI-t.

Simon József főügyész közölte: a vádlott 2013. december 16-án délelőtt dühében azért gyújtotta fel kórházi ágyának matracát, mert a kezelőorvosai még nem akarták visszaengedni a csákánydoroszlói szociális otthonba, ahol élt.

A nő ezután kiment a kórteremből, becsukta annak ajtaját és leült a folyosón. Az osztály dolgozói a tűzjelző riasztására rohantak be a kórterembe, ahonnan négy súlyos állapotú, nehezen mozgó fekvőbeteget menekítettek ki, míg az ötödik beteg a saját lábán hagyta el a helyiséget. Ezt követően az ápolók poroltóval eloltották a lángoló matracot, párnát és paplant, gyors intézkedésüknek köszönhetően a tűzben nem sérült meg senki.

A főügyész hozzátette: a vádlott ugyanazon a napon még kétszer okozott tüzet egy üres kórteremben, a lángokat ismét az ápolók oltották el, közülük hárman füstmérgezést szenvedtek. A nő a harmadik alkalommal a saját ruházatát gyújtotta fel egy elrejtett gyújtóeszközzel, aminek következtében másodfokú égési sérüléseket szenvedett.

Simon József kitért arra, hogy a vádlott cselekményei miatt a kórházi osztályon fekvő 83 beteg, az orvosok és az ápolók közvetlen életveszélyben voltak, és ha a dolgozók és a kiérkező tűzoltók nem avatkoztak volna be gyorsan és szakszerűen, a tűz akár tovább is terjedhetett volna a második emeleti kórteremből, megakadályozva az épületben tartózkodók kimenekítését.

Közölte: a Szombathelyi Járásbíróság a nőt mint többszörös visszaesőt a vádiratban foglalt tényekkel és minősítéssel egyezően folytatólagosan elkövetett közveszély-okozás miatt 8 év fegyházbüntetésre ítélte. Az ítélet jogerős.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.