2011 óta nem jutott eszébe a kabinetnek Andy Vajna ellenőrzése, az esetleges kockázatok felmérése, noha Navracsics Tibor törvényben szorgalmazta a kormánybiztosok átvilágítását – írja a hvg.hu.

Az elmúlt öt évet értékelő beszédében Orbán Viktor próbálta világossá tenni, hogy senki sem állhat a törvények felett. Mindez azért érdekes, mert volt egy személy a kormányzati apparátusban, aki a jogszabályok felett állhatott.

Méghozzá Andy Vajna, akiről Szél Bernadett azt szerette volna megtudni, megtörtént-e az átvilágítása. Semjén Zsolt röviden úgy válaszolt, folyamatban van.

Vajnát 2011-ben nevezte ki először a miniszterelnök, azóta pedig háromszor megújították a megbízatását, utoljára tavaly júniusban, azonban eddig senkinek nem jutott eszébe mindez.

A legutóbbi kinevezési okmány biztosítja számára, hogy fontos adatokhoz, információkhoz és elemzésekhez jusson hozzá, sőt, ő felügyeli a milliárdos támogatású filmgyártást, jogában áll fellépni a „kalózkodással” szemben – olvasható a hvg.hu cikkében.

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Hellcat
Ahhoz, hogy valaki kormánybiztos lehessen előfeltétel az átvilágítás, nem utófeltétel, nem? Kívánom az összes idióta fidesz szavazónak, hogy nyeljétek be tövig a szerszámot amit a fidesz a szátokba rak...Ennyi idióta megvezetett birkának jót nem lehet kívánni.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
wagabund
Lári-fári..
Orbán kiadta az utasítást...ennek szellemében elkezdődött a nagypolgárság bebetonozása...ahhoz sok-sok pénz kell, hogy évszázadok múlva is jól éljenek, és megsüvegeljék őket...

Arra egy leendő nagypolgár, illetve bimbódzó burzsuá sarj nagyon ügyel, hogy később ne lehessen vád alá helyezni, holmi mocskos pénzlopással..

erre találták ki ezeket a ..miket is? strómanokat..egy kicsi jut nekik is, hogy motiválva legyenek, de a klubba sosem fognak bekerülni..azt csak hiszik.

nos ez a producer is egy néger..még.. pár év és aztán ágyő..
mate03
@Desischado: !Na ez lesz az az átvilágítás,ami annyit ér ,mint Tiborc utcai világítása!
Desischado
@mate03: Már megint egy véleményen vagyunk. -Nem több ez parasztvakításnál, de értelmes ember ezt nem veszi be!
bundi
pedig ha jól tudom ő is csak egy megélhetési bevándorló...
bundi
elnézést rosszul mondtam...nem csak egy...hanem a nagybetűs MEGÉLHETÉSI BEVÁNDORLÓ...csak az elmúlt évben 7 milliárdos adókedvezményt kapott vajna papa... míg a menekültekre ennek töredékét csak kb 500 milliót költött saját zsebből a kormány...
fütyi
Hagyjuk már nyugodni békében ezt a szomorú sorsú bevándorló Viagra Vajnát! Elalszik az évértékelőn, úgy beszél tukmán , hogy senki sem érti, közben majd leragad a szeme, szerintem horkol a Timcsi mufiján is, Idehívja a Swarcit, hogy segítsen már neki összerendezni egy bambinót. Jellemzően tudjuk, hogy nyelvében él a nemzet, de nincsen olyan ember, aki a nyelvével már nemzett! Remélem vágod Andykám.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.