A jászberényi polgármester, volt fideszes országgyűlési képviselő Szabó Tamás nyerte meg az általa kiírt lakásbérleti pályázatot – írta a Népszabadság. A város önkormányzati kabinetirodája az MTI-hez eljuttatott reagálásában közölte, hogy a polgármester válását követően, lakóingatlan hiányában, mint közfeladatot ellátó személy törvényesen pályázta meg a lakás bérleti jogát.

A lap megkeresésére, amelyben azt tudakolták, hogy miért volt szüksége a polgármesternek az ingatlanra, és nem tartja-e etikátlannak, hogy polgármesterként ő nyerte el a bérleti jogot, illetve tervezi-e, hogy él elővásárlási jogával, a polgármester mindössze annyit közölt: a lakás a vagyonleltár szerint nincs értékesítésre kijelölt státuszban.

A jászberényi önkormányzat kabinetirodája péntek délután közölte, hogy Szabó Tamás polgármester a válását követően, lakóingatlan hiányában a helyi rendeletnek megfelelően, mint önkormányzati közfeladatot ellátó személy – polgármester és a város önkéntes orvosa – pályázta meg egy 84 négyzetméter alapterületű tetőtéri önkormányzati lakás bérleti jogát, a döntéshozatalban nem vett részt.

A kabinetiroda szerint ez törvényes és szabályszerű, az ország számos más településén is törvényesen pályázhat lakásbérletre képviselő-testület tagja. A polgármester a lakást havi 54 ezer forintért, határozott időre bérli, azt soha nem fogja megvenni, mert az értékesítésből az ingatlant kizárták – írták a közleményben.

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kkalman
A polgármester a fizetéséből tudott volna valóban törvényesen piaci alapon is lakást bérelni. De nem! Ő inkább a három gyerekes egészségügyi dolgozót rúgta félre. Visszaélt a vagyoni helyzetével, nem mellesleg bizonyította a Fidesz családbarát politikáját.
Ja, ő is csak egy büdös fideszes g..i!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Toby
A pofátlanság - törvényes !
A lopás és lenyúlás Gecisztánban - törvényes !
Tiborcz-LED "nyerései" - törvényesek !
Szabsértésért nem lehet felelősségre vonni egy orbáncot és kis "saját lábon állóját" - törvényes !
Hetente a "négyek bandája " osztja el a pályázatok nyerteseit - törvényes !
A cimbiknek nem kell közterheket viselni - törvényes !
Bercifiu
Az ilyen geci ember adja vissza a diplomáját, s szégyenében menjen Azerba.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.