Rogán Antal állítólag hétfőn ismertette az óriásplakátok kapcsán a kormányzati álláspontot, amikor is többek közt olyanokat mondott, hogy nem kell félteni a bevándorlókat – értesült a VS.hu.

A lap forrásai szerint bár a frakcióülésen senki nem mondta ki, de több kormánypárti politikust is kiakasztanak a bevándorlóellenes óriásplakátok. Egy magas rangú KDNP-s úgy nyilatkozott, hogy "hányingere van az egésztől", de akadt olyan is, aki "ízléstelennek" minősítette a kampányt, míg más azt mondta rá: "gyomorforgató". Egy fideszes politikus – bár egyetért azzal, hogy meg kell fékezni a menekültek áradatát – a "23 millió román munkavállalóval riogató szocikhoz" hasonlította pártja legújabb húzását.

Az újság úgy tudja, a képviselőcsoportokat nem tájékoztatták előre a kampányról és a Fidesz elnöksége sem mondhatott véleményt róla.

A bevándorlók elleni küzdelem ötlete mögött viszont nem az áll, hogy a Jobbiktól vegyen el szavazókat a kormány, hanem az, hogy korábban akkor sikerült Orbánnak növelnie a népszerűségét, mikor a válsághelyzetekben erősnek mutatkozott. Például ilyen alkalom volt az árvízi védekezés, a "brüsszeli támadások" vagy a "függetlenségi harc" az IMF-fel – írta a VS.

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Toby
Ja, árvízi védekezés, amikor kikísérte az országból a háborítatlanul timboló árvizet ! Sok hasznunk lett belőle, hogy gumicsizmában mutogatta magát a homokzsákokon, az a szerencsétlen Bakondi meg talpig díszmagyarban ment árvizi hartczot vívni !
Idióta, szemét, szemfényvesztő marhák !
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nyuszicsibe
" erősnek mutatkozott" az árvízi védekezésnél... :-D aha. Azt se tudtuk merre forduljunk a hányingertől,ahogy ott okoskodott,persze hasznosat nem tett. Csodálkozom,hogy a folyónak nem rakott ki plakátot,hogy Ha Magyarországra jössz, elzárunk homokzsákokkal !
Hellcat
"Az újság úgy tudja, a képviselőcsoportokat nem tájékoztatták előre a kampányról és a Fidesz elnöksége sem mondhatott véleményt róla."
Nincs tájékoztatás, nincs beleszólás, a cigánypáva eldöntötte, hogy így lesz és kész!!! Olyan jó illiberális módon.
Toby
Ja, árvízi védekezés, amikor kikísérte az országból a háborítatlanul timboló árvizet ! Sok hasznunk lett belőle, hogy gumicsizmában mutogatta magát a homokzsákokon, az a szerencsétlen Bakondi meg talpig díszmagyarban ment árvizi hartczot vívni !
Idióta, szemét, szemfényvesztő marhák !
human
@Nyuszicsibe: Ennyi erővel tényleg oda tehetnék a határra a Duna, Tisza mellé, hogy "Ha Magyarországra jössz, tiszteletben kell tartanod a gátainkat" :)
Anna Mária
Semmi sem az, aminek kinéz: ebben az országban csak Orbán népszerűségi mutatói számítanak.
Kurrrvaunalmas, ami azt illeti.
Toby
@Anna Mária: Hitelüket - ha volt - vesztett, mocskos, harácsoló férgek, amelyek nyakán jól mutatna a katonai surranó...de az úthenger is !
justhpeter
Borzalmas ez a rengeteg sületlenség. Az árvizi helyzetet sem Orbán oldotta meg, hanem az ott dolgozó szakemberek és a civil segítőik. Az Unióval szembeni ellenállás minden alkalommal kapitulációval végződött, miután az Unió belengette az esetleges szankciókat.A függetlenségi harc az IMF-fel úgy ért véget, hogy minden fillért visszafizettünk. Akkor most ki a vevő erre a rengeteg baromságra, amiről azt hiszik, hogy növelik a hős vezér érdemeit. Mire jó isteníteni egy buta hőscincért ?
Anna Mária
@justhpeter: Nem jó semmire, de megfizetik.
Desischado
Erős?! Mikor volt orbán erős? akkor, amikor lopni kell a közvagyont, meg hazudozni! Na, abban erős! És én is írok egy plakát szöveget á la fidesz módra: "Ha Magyarországra jössz, nem lophatsz, az a mi privilégiumunk!"
kutyabőrös macska
Azon elgondokodott-e valaki is, hogy kiknek szólnak igazán a plakátok? Mert ugy-e a külföldiek nem értenek magyarúl érkezéskor. Ha igazán nekik szólna, akkor több idegen nyelven lenne írva a szöveg. Így viszont világos, hogy kizárólagosan a magyar nagyközönség "buzdítása" az igazi cél. De vajon miért...?
mate03
@Anna Mária: Az árvízi önfényezésen ,hangosan röhögtem!Eszembe jutott egy öreg haver mondása!Tudjátok amikor Viktor van hatalmon,mindig óriási árvizek vannak!Tudjátok miért?Mert isten nem ver bottal,csak árvízzel!
Tekla
@kutyabőrös macska: „Így jön el a Mad Max világa” - Echo Tv - Az eljövendő 70 évben Afrika népessége közel négyszeresére, a jelenlegi 1,2 milliárdról 4 milliárdra fog nőni. Nigéria esetében ez így néz ki: jelenleg 180 millió ember lakja Nigériát, 70 év múlva a lakossága megközelíti majd az egymilliárdot. Kétmilliárd ember fog elindulni Afrikából Európa, Ázsia, vagy Amerika felé. Akkor jön el majd a Mad Max világa

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.