Varga Mihály törvénymódosító javaslatának módosítása szerint a miniszterelnök helyett a nemzetgazdasági miniszter hatáskörébe kerülne a NAV elnökének kinevezési joga. Ezzel Vida Ildikó távozását készítheti elő – írta a NOL.

Vargának nemcsak a kitiltási botrány miatt nem tetszik a jelenlegi NAV-vezető ténykedése: már azt sem nézte jó szemmel, hogy a NAV megfúrta az állam által támogatott Alt Cash online pénztárgépek bevezetését még 2014 január elején. Az adóhatóság hivatalosan ezt annak okán tette, hogy a pénztárgépek nem bizonyultak manipulálhatatlannak. A cég tagadta, hogy szándékos hiba történt és végül mégis engedélyt kaptak a módosított pénztárgépek forgalmazásra, de addigra már a versenytársak felosztották a piacot.

Vida közben menesztette elnök-helyettesét, Kovacsics Ivánt is. Varga ekkor rögtön állást kínált Kovacsicsnak a Magyar Turizmus Zrt.-nél, ami bennfentesek  szerint annak a jele, hogy nem örült Vida húzásának. Ezért valószínűsítik, hogy ha elfogadják Varga indítványát, akkor Kovacsicsot ültethetik Vida helyére.

Egyébként a NAV-osok eddig sem érezték úgy, hogy Varga akadályoztatva érezte volna magát abban, hogy beleszóljon az adóhatóság ügyeibe. Az egyik névtelenséget kérő forrás úgy nyilatkozott róla:

Kénye-kedve szerint ugráltatott minket korábban is, volt, hogy a minisztériumi apparátus helyett kellett a NAV-osoknak dolgozniuk, és abba is beleszólt, hogy mit, mikor és hogyan jelentethetünk meg a sajtóban. Semmiben sem akadályozta a miniszter urat, hogy Orbán Viktor nevezte ki a NAV elnökét, és nem ő.

34 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
És szépen elfelejthetjük, hogy valaha ki lesz vizsgálva hány adócsaló cég felett hunyt szemet a NAV.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
human
@papa.49: Egyik sem tudja támadni a másikat, mert minden piszkos ügyben együtt vettek részt.
keresztapa
A maffia lényege az összetartozás, aki ez ellen megkísérel tenni, azt dobja a család!
bakegya
@Mirabilis: mert a teknős félti a jó hírnevét és meg van az oka minek okán nem mer rámászni a lajos barátnéjára,a misi meg néhány misiért megteszi szivességből is.
papa.49
@human: Ha így van- tőlem lehet így is- akkor csak az a kérdés ki, mit ígér a Sztojkalánynak cserébe!!!Attól függ, hogy borul, vagy nem borul a bili!!!
Anna Mária
@keresztapa: Hát a Vida aztán éppen nem igyekezett semmit tenni a maffia ellen!
keresztapa
@Anna Mária: még mindég ő a maffia anyagi felügyelője.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.