Az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága – Gulyás Gergely fideszes elnök javaslatára – házszabályellenesnek minősítette és nem tárgyalta csütörtökön azt a módosító javaslatot, amely a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökének kinevezési jogát a miniszterelnöktől a nemzetgazdasági miniszterhez indítványozta rendelni. Mint ma megírtuk, sajtóértesülések szerint Varga Mihály ennek segítségével próbálta volna leváltani Vida Ildikót és saját emberét ültetni a NAV-elnöki székbe.

A testület a NAV-ról szóló törvény módosításán úgy változtatna, hogy fenntartaná a pénzügyőrök jelenlegi átvezénylési szabályait – három éven belül hat hónapra vezényelhetők át –, és nem vezetnék be, hogy egy éven belül akár négy hónapra is áthelyezhetők legyenek.

Az adótörvények módosításán is változtatna a törvényalkotási bizottság annak érdekében, hogy a gazdasági társaságok által oktatási intézményeknek nyújtandó adományok után ne kelljen áfát fizetni. A testület bővítené az önkormányzatok mozgásterét is az adóelőny nyújtásában: a védőnők is részesülhetnének abban a háziorvosok mellett. Megemelnék az adóelőny nyújtásának feltételeként meghatározott adóalap-maximumot is – 10 millió forintról 20 millióra.

Változtatnának a növekedési adóhitellel kapcsolatos szabályokon is, kikötve a többi közt azt, hogy felszámolásban, végelszámolásban résztvevők nem élhetnek vele, de a módosításuk részletezi azt is, hogyan csökkenthető a növekedési adóhitelre jutó adó még esedékessé nem vált összege.

A testület hozzányúlna az előterjesztés különadókat érintő részéhez is: rögzítenék, hogy a hitelintézeteknek hogyan kell meghatározniuk az adóalapot és adómértéket a befektetési szolgáltatás vagy kiegészítő tevékenységek esetében. Meghatároznák annak szabályait is, hogyan csökkentheti egy pénzintézet a különadóját akkor, ha jelentős vállalkozói kölcsön kihelyezésével járult hozzá a gazdasági növekedéshez.

A közlekedési törvények korábbi, a gazdasági bizottság által kezdeményezett módosításokon is változtatást kezdeményezett a testület. A módosításból törölnék az irányítótáblákra, azok elhelyezésére, díjazására vonatkozó passzusokat, meghagynák viszont azokat, amelyek szerint a közvilágítási, villany- és telefonoszlopokon a jövőben újra elhelyezhetők reklámtáblák.

Az előterjesztésről vita alakult ki a kormányoldal és a testület MSZP-s alelnöke, Bárándy Gergely között, utóbbi szerint ugyanis alkotmányellenes az, hogy nincs összhang a sarkalatos választási eljárási törvény plakátelhelyezést szabályozó passzusai, és a közlekedési törvényjavaslat ezen részei között. Vas Imre (Fidesz) és Szabó Zsolt, a fejlesztési tárca államtitkára úgy értékelte, hogy nem áll fenn ellentmondás a két jogszabály között.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Dr. Felipe
Mert a g..i nem meri leváltani? Talán fél hogy vidanéni énekelni kezd ezért áttolja a leváltást vargamisinek?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Desischado
Parasztvakítás. Leváltanák szivesen, de nem merik, mert sokat tud!
mate03
@Desischado:! Vida Simicska embere!Ha hozzányúlnak,borítja a bilit!Ettől fosnak ezek a szerencsétlenek!Úgy látszik a fagyi vissza nyal!
Desischado
@mate03: Tökéletesen egyetértünk, szerintem is ezért nem mernek hozzányúlni. Pedig de szép lenne, ha borulna a bili!
human
Orbáné az EU-s pályázati pénzek, Simicskáé az adóhivatal. Ez az ország nem a magyaroké, hanem két gecié.
kukac50
Az igazságszolgáltatás meg a tökit vakarássza a vizsgálatok helyett.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.