Az Együtt nyílt levélben kér választ Orbán Viktor kormányfőtől az oktatás átalakítására vonatkozó kormányzati tervekkel kapcsolatban.

Az MTI-hez pénteken eljuttatott levélben megkérdezik, igaz-e, hogy egyes településeken, illetve térségekben egy kormányrendelet nyomán legkésőbb néhány éven belül teljesen megszűnik a gimnáziumi képzés; igaz-e, hogy a vegyes iskolák (gimnázium és szakiskola egyben) egy része a jövőben a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) fenntartásába kerül; folytatódik-e tartósan a gimnáziumi képzések azokban a vegyes iskolákban, amelyek a tárcához kerülnek, illetve amelyeket megosztanak.

Az ellenzéki párt – amely a tanév lezárultára hivatkozva 48 órán belüli választ kért – arról is érdeklődik, hogy a kormány tovább csökkenti-e a felsőoktatásba és a gimnáziumi képzésbe bekerülő diákok arányát, valamint növeli-e a szakiskolai nevelésben részesülők arányát, "szemben a versenyképes gazdaságszerkezet és munkaerő-kínálat szükségleteivel".

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Toby
Milyen oktatásról van szó?
Hisz közmunkásképzés folyik csak !
justhpeter
@Toby: Komoly oktatás lesz. Tegnap olvastam, hogy Budapesten nem szűnik meg gimnázium, mind a 80 megszűnő vidéki. Ugye hogy lesz komoly oktatás.
m.macskosz
@justhpeter: Miért kellene Budapesten kívül gimnázium? Annak a pár tízezer csókosnak a gyereke elfér majd a budapestiekben, lakhatás, utazás, étkezés biztosított...
... aki meg nem a mi kutyánk kölyke, úgyis csak közmunkás lesz. :(

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.