A főpolgármester alkalmatlansága vezetett ahhoz, hogy a kormány rátette a kezét a budapesti fejlesztésekre is. Tarlós István személyes felelőssége, hogy mennyi pénz tűnik el emiatt "fideszes zsebekben" – mondta Gy. Németh Erzsébet, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökségének tagja, fővárosi önkormányzati képviselő szombaton az MTI-nek.

A politikus kifejtette: Tarlós István "kegyvesztett lett a kormányzatnál", a legtöbb fontos ügyben kivették a kezéből az irányítást.

Budapesten az elmúlt öt évben semmi nem történt az óbudai árvízvédelem, a gát megépítése érdekében, csak egy tervezői pályázat volt, amelyre 66 millió forintot kellett kifizetnie a fővárosnak, pedig a pályázati tervek nem használhatók – mondta.

Gy. Németh Erzsébet szerint a kormányzat is megelégelte ezt a "tehetetlenséget", ezért a Fidesz a közelmúltban törvényjavaslatot nyújtott be a parlamentnek, hogy a gátépítést és a 3-as metró felújítását kivegyék a főváros kezéből, és kiemelt nemzetgazdasági beruházássá nyilvánítsák.

Ezt a javaslatot nem fővárosi fideszes képviselők adták be, hanem Gulyás Gergely, majd csak a végén íratták alá két fővárosi képviselővel, vagyis nem konzultáltak előtte erről – tette hozzá.

Gy. Németh Erzsébet kiemelte: Tarlós István "alkalmatlansága" nagyon sok pénzbe fog kerülni, ugyanis a két projekt kiemelt beruházássá nyilvánításával nem lesz rálátás arra, miként költik el a forrásokat, pedig 200-220 milliárd forintról van szó.

Ráadásul a törvény értelmében nincs helye a műszaki tanács véleményének, állampolgári kifogásnak, és a környezetvédelmi szakmát sem kell bevonni – közölte.

A képviselő a 3-as metróval kapcsolatban elmondta: "a nyilvánosság kizárásával döntöttek valahol valakik", hogy a metrókocsikat csak felújítják, nem pedig újakat vesz a főváros, és a kormány már eleve csak felújításra adott bankgaranciát, holott az új metrókocsik vásárlása hosszabb időre oldaná meg a problémát.

Ez mintegy 30 százalékkal kerülne többe, de kétszer annyi ideig futhatnának a metrókocsik – fűzte hozzá.

Gy. Németh Erzsébet végül arra is kitért, hogy "megjelent a Quaestor is a fővárosban", hiszen a városigazgatóság gazdasági igazgatójává nevezték ki a cég egyik leányvállalatának üzleti igazgatóját.

"Ennek a 150 milliárd forintot ellopó brókercégnek az embere ma Budapest alkalmazásában áll", ami tűrhetetlen – fogalmazott a politikus.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.