Az MSZP elnöke zsákutcának nevezte a gyűlöletkeltésre alapozó politikát az Európai Szocialisták Pártjának (PES) 10. kongresszusán szombaton, Budapesten. Tóbiás József hangot adott meggyőződésének, hogy a belső szolidaritásra és közös felelősségvállalásra épülő migrációs politika vezethet eredményre az EU-ban.

Lehetséges olyan megoldás, amely a tagállami szuverenitást nem korlátozza, de az összehangolt cselekvés hatékonyabb és emberibb – tette hozzá

A politikus azt mondta: a szocialisták közös hitvallása, hogy minden ember egyenlő, sem származása, sem vallása, sem politikai véleménye alapján nem lehet kirekeszteni senkit.

Aki mégis ezzel próbálkozik, önmagát zárja ki Európából – tette hozzá.

Tóbiás József a szocialisták pártcsaládjára utalva úgy fogalmazott: "mi Európában veletek vagyunk otthon. Orbán Viktornak ezért az életérzésért Kazahsztánba kell utaznia".

Ezt a közösségi élményt Orbán Viktor nem is ismerheti, mert egyre-másra fordulnak vele szembe pártcsaládjának, a néppártnak a képviselői is, mert Európa keresztény-konzervatív vezetőinek kínos Orbán Viktor, nem állhatnak "egy halálbüntetés-párti, gyűlöletkeltő, menekültellenes, radikális politikus mellé" – mondta.

Nincs kétségük afelől, hogy a Jobbik kormányon ugyanilyen politikát követne – jegyezte meg.

A szocialista pártelnök fontosnak nevezett minden, Brüsszelből érkező támogatást, illetve minden kritikát, amely a nyugati értékek fontosságára hívja fel Orbán Viktor kormányfő figyelmét.

Nem szabad azonban elfelejteni, hogy Orbán Viktor leváltását "nekünk magunknak kell megoldanunk" – fűzte hozzá.

Mint mondta, nem véletlenül választotta a PES Budapestet a kongresszus helyszínének, hiszen a nap folyamán hitet tesznek amellett, hogy ahogyan Európában, úgy Magyarországon is változásra van szükség.

Ennek a letéteményese Magyarországon az MSZP, amely a legerősebb ellenzéki pártként képes arra, hogy 2018-ban leváltsa a most regnáló kormányt – hangoztatta.

Stefan Löfven szociáldemokrata svéd miniszterelnök kijelentette: Európának növekedésre, beruházásokra van szüksége, hogy versenyképes legyen, de teljesítenie kell polgárai igényeit és munkalehetőségeket kell teremtenie.

Beszélt arról is, hogy a közös munkaerőpiacon közös óvintézkedésekre van szükség, valamint az Európai Unió és az Egyesült Államok között tervezett szabadkereskedelmi egyezményre utalva kijelentette: erkölcsös és ambiciózus megállapodást kell kötni.

Stefan Löfven közölte: az EU-ban a munkaképes korú nők egyharmada, néhány országban több mint felük nincs megfelelően megfizetve.

Egyenlő fizetésekre, az anyasági szabadság biztosítására van szükség – mutatott rá.

A kongresszuson a demokráciáról folytatott panelbeszélgetésen felszólalt Botka László, az MSZP választmányának elnöke, Szeged polgármestere, aki szerint Magyarország a rendszerváltás után sokáig példa volt.

Most, ötévi Orbán-rezsim után ismét példa lett az ország, mert itt megtalálható minden, ami veszélyezteti az európai demokráciát – jelentette ki.

Értékelése szerint ezeknek a negatív folyamatoknak a csalódottság, a bizalmatlanság, a szegénység, a munkanélküliség az alapja, illetve az, hogy az emberek jelentős része nem érzi biztonságban magát.

Az elmúlt öt évben Orbán Viktor ezekre építette hatalmát, ezért keres újabb és újabb ellenségeket. Most a bevándorlókat találta meg mint ellenséget – tette hozzá.

Botka László elmondta, a határhoz közeli Szegedre január-februárban naponta ezer bevándorló érkezett, számuk mostanra azonban visszaesett az átlagos szinte, 50-100-ra. Szerinte néhány hónappal ezelőttig a hivatalok is azt mondták, hogy a migráció nem okoz feszültséget.

Miután a Fidesz elveszítette népszerűségnek jelentős részét az elmúlt hónapokban, illetve miután a párt három időközi választást is elveszített, Orbán Viktor új ellenséget talált a bevándorlókban, és ezért kezdett egy hiteltelen kampányt – közölte a szocialista politikus. Botka László úgy összegzett, ez mutatja az orbáni politika lényegét: semmilyen alapvető emberi és európai érték nem számít, ha saját hatalmának biztosításáról van szó

Hangsúlyozta, csak az erősödő, megújuló európai szociáldemokrácia képes megállítani a populizmust, és újra megerősíteni a közös európai értékeket.

Ujhelyi István, az MSZP alelnöke, EP-képviselő a munkahelyteremtésről folytatott kerekasztal-beszélgetésen azt hangsúlyozta, hogy kötelességük minden 25 év alatti fiatalnak munkát adni.

Azzal is foglalkozni kell, hogy nagymértékben megnőtt a Magyarországról kivándorlók száma – mondta.

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Anna Mária
"Most, ötévi Orbán-rezsim után ismét példa lett az ország, mert itt megtalálható minden, ami veszélyezteti az európai demokráciát."
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
@Captain Blood: Hát ez attól is függ hogy mennyire kell a Uniónak a magyar piac, hagytak minket már párszor cserben a Nyugat-Európaiak, lehet hogy most is így lesz...Abban igazad van a ,,csavargatás,, nekünk fog fájni mert az rögtön ,,begyűrűzik,, hozzánk a néphez, úgy mint eddig bármikor!!!
Captain Blood
@papa.49: Valóban hagytak már cserben minket...de most annyi pénzük van bennünk, hogy nem hiszem a cserbenhagyást. Inkább vmi "elegáns" megoldást fognak keresni cölöpteknősünk megregulázására.
Oszt ha így sem megy akkor jön a "csavargatás". :)
justhpeter
Mit csinál ennek érdekében az mszp ? Elég azt tudni, hogy hogyan nem jó ? Ebből a ciklusból is eltelt már egy év. Mire vár az ellenzék ?
papa.49
@justhpeter: Hát szerintem a még 4 évig járó képviselői juttatásra...
justhpeter
@papa.49: Biztos út a következő választási vereséghez.
papa.49
@justhpeter: Az mszp. mire eljön a 2018 választás, törpe párt lesz 5-8 % aránnyal, pedig nem kellene így lennie...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.