A kilenc évfolyamos általános iskolai rendszer bevezetésének lehetőségeiről, valamint a köznevelési rendszert érintő egyéb kérdésekről egyeztetett Czunyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkár a Magyar Pedagógiai Társaság (MPT) képviselőivel.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleménye szerint a szakmai megbeszélés konstruktív légkörben zajlott, a stratégiai kérdésekben egyetértettek a felek.

Jelezték: a témával a 2015 tavaszán szervezett Expanzió és szerkezetváltás (9 osztályos alapiskola pedagógia kérdései) című konferencián már foglalkozott a Magyar Pedagógiai Társaság, ennek a szakmai tanácskozásnak a tapasztalatait vitatták meg a megbeszélés résztvevői.

A szakmai beszélgetés a Magyar Pedagógiai Társasággal a 9 osztályos általános iskolai szerkezet bevezetéséről folytatott szakmai konzultációsorozat részeként valósult meg.

A köznevelési államtitkár előző héten egy háttérbeszélgetésen azt mondta: szakmai konszenzus látszik kialakulni abban, hogy meg kell erősíteni az iskolák alsó tagozatait és az alapkompetenciák minden szintjét, ezt segítheti elő az áttérés a kilenc évfolyamos iskolaszerkezetre. Az elmúlt hónapokban a többi között a Magyar Tudományos Akadémia, a Nemzeti Pedagógus Kar és a szakszervezetek bevonásával tekintették át a lehetséges megoldásokat.

Czunyiné Bertalan Judit akkor kifejtette: alapvetően nem arról szól a kilencedik évfolyam esetleges bevezetése, hogy több időt töltsön el a diák az iskolában. Az szeretnék elérni, hogy a rendelkezésre álló idő és a tartalom átszervezésével hatékonyabb képzés valósuljon meg – emelte ki.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.