Öt napnál hosszabb távolléttel számol a magyarok több mint fele, 35 százalék egyetlen nagy vakációt tervez, míg 17 százalék kettőt vagy annál is többet – ez derült ki a CIB Bank országos, nyári pihenési és utazási szokásokat vizsgáló reprezentatív kutatásából.

Az MTI-hez csütörtökön eljuttatott felmérés szerint bár a megkérdezettek fele hosszabb nyaralást is tervez idén, a munka utáni programok is népszerűek nyáron.

A kutatás szerint a feltöltődéshez a megkérdezettek közel háromnegyedének legalább pár napos kikapcsolódásra van szüksége, de 47 százalékuk szerint ez kizárólag hosszabb szabadsággal képzelhető el. A megkérdezettek mindössze 11 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nem megy az idén szabadságra. Negyedük rövidebb időre kéri el magát, de legalább kétszer, vagy akár háromszor-négyszer is a nyáron.

Rövidebb üdülések esetén leginkább belföldi az úti cél, toronymagasan vezet a Balaton és környéke, 68 százalékkal, második helyezett Észak-Magyarország 38 százalékkal. Akik hosszabb szabadsággal is terveznek, fele részben utaznak külföldre is: ebben az esetben Horvátország a legnépszerűbb, nem sokkal marad el Görögország, a dobogó harmadik helyén pedig Ausztria és Olaszország osztozik.

A CIB Bank kutatása szerint kirándulásra a válaszadók 86 százalék visz magával bankkártyát, míg a strandra 45 százalék. Belföldön átlagosan háromezer forint alatt hajlamosabbak a válaszadók készpénzzel fizetni. A megkérdezettek fele készpénzt és bankkártyát is egyenlő arányban használ, 28 százalék áll inkább a készpénz és 22 százalék inkább a bankkártya oldalán. Az eredmények szerint külföldön jellemzőbb a készpénz használata: a megkérdezettek 41 százaléka elsősorban ezzel fizet.

A nyári estéken a válaszadók fele szívesen mozdul ki a barátokkal vagy a családdal, a legtöbben legalább heti 2-3 alkalommal mennek el otthonról, 23 százalékuk hetente egyszer, és ugyanennyien havonta több alkalommal. A nyári programokra átlagosan egy este mintegy ötezer forintot költenek, ám a kiadások jelentős szórást mutatnak: a válaszadók majdnem 50 százaléka kétezer forintnál többet, de hatezernél kevesebbet fordít az esti kimozdulásra, míg minden tizedik megkérdezett legalább tízezer forintot szán a szórakozásra. A válaszadók fele sétál a városban vagy vendéglátóhelyre megy este, több mint negyedük szívesen jár moziba, ötödük pedig többet sportol a szabad levegőn.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.