Az ügyészségi vizsgálat szerint a Norvég Civil Támogatási Alaptól érkező pénzek elosztásában közreműködő három magyar civil szervezet működése teljesen megfelel a magyar jogszabályoknak – írja a Magyar Nemzet.

A vizsgálat kiderítette, hogy a Norvég Civil Alap pénzeinek elosztásában résztvevő szervezetek jogszerűen működtek, csupán adminisztratív hiányosságokat talált náluk a Fővárosi Főügyészség. A MN információit az ügyészség szóvivője is megerősítette.

A kormány, nevezetesen Lázár János, és az általa felügyelt Kehi azért szállt rá tavaly a norvég alaptól érkező civil pénzek hazai elosztásáért felelős civil szervezetekre, mert LMP-s kötődéssel gyanúsította őket.

Büntető feljelentést is tettek jogosulatlan pénzügyi tevékenység gyanúja miatt, ennek nyomán szállt ki nagy erőkkel a rendőrség az Ökotársnál folytatott házkutatás miatt.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

JAJMÁR
Szégyenletesek azért, amit tettek a civil közösséggel, ezek a nemzetinek csúfolt hazaellenségei. ami pedig még szégyenletesebb, hogy hagyta az ország népe!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nyanya001
Lázár bocsánatot fog kérni ?
Aligha, annál sokkal tetűbb !
justhpeter
Polt Pot, Lézer Jani meg a tisztesség. Ez nettó gorombaság. Legalább akkora, hogy bocsánatot fognak kérni. Az országos főkapitánnyal együtt, könnyek közt.
A mesében.
szaboria1
@justhpeter: Nemfognak bocsánatot kérni, mert már a Csepregi ma mást nyilatkozott a pénz elosztás miatt. Mert szerinte nem arról döntött az ügyészség.
Anna Mária
@JAJMÁR: Nemcsak hogy hagyta, de még elmondták a civileket mindennek.
Anna Mária
@szaboria1: A kishazug, a Csepi. Brrr, ha az is megszólal...
JAJMÁR
@Anna Mária: 20:01 Persze, mindig vannak, akik attól boldogok, ha rugdoshatnak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.