Jogerősen másfél év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte és öt évre eltiltotta a tanári hivatástól a Nagykanizsai Járásbíróság azt a 36 éves paptanárt, aki a nagykanizsai piarista iskolában két diákhoz is megpróbált szexuális céllal közeledni.

Az ítéletről csütörtökön online kiadásában beszámoló Zalai Hírlap felidézi, hogy a 36 éves N. Gábor Tamás teológus, hittanár 2009-től dolgozott az egyházi oktatási intézményben, ahol földrajzot és kémiát tanított.

A tavaly nyáron végetért tanévben egy 13 éves fiúval a szexuális szokásairól kezdeményezett beszélgetést, egy 16 éves fiúnak pedig internetes levelezésben tett szexuális tartalmú célzásokat. A vádirat szerint a tanár a viselkedésével károsan befolyásolta a gyerekek lelki fejlődését. A pedagógus beismerte tettét.

Kiskorú veszélyeztetésének kétrendbeli bűntette miatt a járásbíróság a napokban másfél év, végrehajtásában három évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte, illetve öt évre eltiltotta a tanári hivatás gyakorlásától. Az ítéletet minden érintett tudomásul vette, így az jogerőre emelkedett.

Az MTI korábbi rendőrségi információja szerint a piarista iskola igazgatója tett tavaly nyáron bejelentést az intézmény volt tanára ellen kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt.

Az esetről akkor először beszámoló Kanizsahír portál azt írta: egy 12 éves nagykanizsai gyermek édesanyja jelezte, hogy fia számítógépén az iskola tanárával folytatott, pedofíliára utaló üzenetváltások történtek, s tudomására jutott, hogy a tanár az előző munkahelyein is hasonló ügyekbe keveredett.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.