Jóváhagyta a kormány annak a projektjavaslatnak a támogatását, amelynek értelmében hat elővárosi villamos motorvonatot szerezhet be a MÁV-Start – az erről szóló kormányhatározat pénteken jelent meg a Magyar Közlönyben. 

A projekt keretében 6 akadálymentes elővárosi motorvonatot szereznek be, amelyekben minimum 200 ülőhely van, végsebességük pedig óránként 160 kilométer. A motorvonatok korszerű utastájékoztató rendszerrel, légkondicionált, tágas, kerekesszékek és kerékpárok fogadására is alkalmas utasterekkel, mozgáskorlátozottak által is könnyen használható mosdóval, vezeték nélküli internetelérést biztosító berendezéssel, valamint mobiltelefonok és laptopok töltésére alkalmas hálózati csatlakozókkal rendelkeznek.

A projekt támogatására mintegy 11 milliárd forintot terveznek az uniós Közlekedés Operatív Program (Közop) forrásaiból.

A kormányhatározat szerint további 15 motorvonat beszerzését finanszíroznák az új uniós ciklus programja, az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program 2015. évi keretéből.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és a MÁV Zrt. június végén közölte, hogy a MÁV-Start Zrt. kihirdette a 6+15 villamos motorvonat beszerzésére kiírt nyílt közbeszerzési eljárás eredményét, a nyertes az összességében legelőnyösebb ajánlatot adó Stadler Bussnang AG lett.

Tájékoztatásuk szerint az eljárás két részajánlatára – a 6 és a 15 motorvonatra – két-két pályázat érkezett. Mindkét esetben a Stadler Bussnang AG adta be az összességében előnyösebb ajánlatot, amely minden szempontból megfelelt az ajánlati felhívásban és a jogszabályokban foglalt feltételeknek – közölték.

A közleményben felidézték, hogy a kormány tavaly novemberi határozatában hagyta jóvá a beszerzés műszaki tartalmát. A NFM döntése alapján a MÁV-Start márciusban írt ki nyílt közbeszerzési pályázatot.

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
A hét vicce. Még nem készült el az a pálya (és nem is fog), amelyiken 160-nal tudna közlekedni egy vonat.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Január
Remélem ezután az ország keleti felének a közlekedését is modernizálják, mert, az arra közlekedő IC vagonjai 40-45 évesek. Lassabb a közlekedés, mint ezelőtt 40 évvel volt. Haladunk... , visszafelé.
Sanyi2015
@volvós: A MÁV-nál is már évek óta használják a Hegyeshalom - Budapest vonalon
cirip
Nem akarunk 160-al utazni, ezeken az alépítményeken. :p
Fradigege
A 2024-es olimpiát megkapjuk és 2025-re elkészülnek a tervrajzok -eu-s pénzekből csókos haverok részéről- az új vasútpályákról, ami ezt az irgalmatlan csúcs sebességet biztosítja dolgozó népünk javára.
Bercifiu
A jelenlegi elővárosi pályákon maximum hykomat járművet tudok elképzelni.
Urizálunk, s közben a csupasz seggünk látszik.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.