Az elmúlt hétvégén 150 sérüléses balesetnél intézkedtek a rendőrök az ország közútjain. Négy balesetben négy ember meghalt – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) hétfő reggel az MTI-vel.

Emellett 49 baleset járt súlyos, 97 pedig könnyebb sérüléssel. Ittas vezetés miatt három nap alatt ötven embert állítottak elő a rendőrök – írta a kommunikációs szolgálat.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Hari
Ha a rendőrség valóban a rend őre lenne, és nem lesipuskás pénzbeszedő, talán jobb lenne a helyzet.
világlátó
Kétségtelen tény, a 30 ezres büntetések száguldozástól visszatartó ereje hatásos.A gépjárművezetők figyelmük minden erejével a megbújt rendőrautók/és már nem csak rendőrségi jelzésekkel ellátott autók / felkutatására irányul.Ez nem jó. Valóban pénzbeszedés folyik és nem a közlekedés segítése, a kockázatok csökkentése.
Fél szemmel a sebességmérő óra mutatóját, lesi az ember.így az 50 km/ó betartatható. Sokszor értelmetlen, hiszen akkor is, így kell lennie, ha sem elől, sem hátul egyetlen jármű, kerékpáros, gyalogos nincs az úton. A forgalomban részt venni úgy kell ahogy azt az adott útvonal forgalma kívánja. A gépjármű vezetői oktatás fontos része a forgalom normális menetének, ott talán hatékonyabb tanácsokkal és gyakorlati jártasságokkal lehet felkészíteni a vizsgára kerülőket. Roppant idegesítő, amikor a lámpa zöldre vált és az első várakozó autós akkor keresi a sebességváltót. A sárgára kellene a sebességváltót használni, így a zöldnél valóban indulhatna az oszlop.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.