A Közbeszerzési Döntőbizottság három évre kizárta a Közgépet minden közbeszerzési eljárásból, mert szerintük hamis adatot szolgáltatott egy eljárásban – írja az Origo

A Közgép ennek köszönhetően három évig nem indulhat közbeszerzésen.

A Simicska Lajoshoz köthető vállalat jogorvoslati kérelmét elutasította a Közbeszerzési Döntőbizottság. A cég azt kifogásolta, hogy hamis adat közlése miatt kizárták a Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötő fejlesztésére kiírt tenderből.

A hamis adat közlésének súlyos következménye van a közbeszerzési törvény 56. paragrafusa szerint. Ugyanis:

„az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő”, aki „korábbi – három évnél nem régebben lezárult – közbeszerzési eljárásban hamis adatot szolgáltatott, és ezért az eljárásból kizárták, vagy a hamis adat szolgáltatását jogerősen megállapították”.

Ezek alapján pedig a Közgépet három évig minden közbeszerzésből ki kell zárni.

A laphoz eljuttatott közleményében a Közgép jelezte: bíróság előtt védik meg igazukat, hiszen szerintük már a jogorvoslati kérelmükben és a Közbeszerzési Döntőbizottság tárgyalásán is bebizonyították, hogy a törvényeknek megfelelően, jóhiszeműen és az elvárható gondossággal jártak el az ajánlat benyújtásakor.

69 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Clavigo
tényleg egy g.e.ci a felsőcsutkai Zsebberázó.:)
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
mariaberta
Hát tudja Simicska Úr, -bár ezt biztosan tudja- ezek akkor találnak hamis adatokat, amikor akarnak, és azok ellen, akiket el akarnak lehetetleníteni.
Hagyja magát???
mariaberta
@köhögő bolha: Szép és guszta kép, különösen a ficánkolók !
spu00
@F_Viktor: Ha figyeltek volna, akkor tudnák, hogy 2014 ápr.óta tart ez a helyzet, de Simicska csak most jött rá. Különben ha megnézik, hogy a Közgép milyen összetételben nyerte meg a pályázatokat, akkor rájönnek, hogy miért.
Különben meg ha nem tud tisztességes ember módjára írni, mire fel használja a Dr. címet? Vagy ez a disszertációjának alap követelménye?
dr. prédikátor
Kiváncsi vagyok erre mit lép a Simlicska!!!
human
@spu00: Elmagyarázom önnek miért lehet a nevében a DR. Hallott már olyanról, hogy Schmitt Pál? Az magyarul sem tudott írni és 200 oldalas kisdoktorijából talán 10 oldalt ha ő írt, a többit plagizálta. Utolsó mondata ez volt: "Ami jár, az jár!" Hát neki a megvetés és a szégyen járt.
barew7
Úgy tűnik, hogy Simicska úr többet gondolt Orbánbuktató szövetségeseinek befolyásáról, mint kellett volna. Nem szimpatizálok egyik politikussal sem, de az áruló az áruló! "Jó tett helyébe jót várj" mondás itt most működni látszik.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.