Az Együtt szerint Orbán Viktor miniszterelnök "elképesztő" dolgokat mondott szombaton az erdélyi Tusnádfürdőn. 

A Hajdu Nóra, az Együtt elnökségi tagja által jegyzett, az MTI-hez eljuttatott közleményben az ellenzéki párt azt írta: a magyar kormányfő "a sok üres szó mellett néhány igazán rettenetes dolgot is mondott" a 26. Bálványosi Szabadegyetem és Nyári Tábor rendezvényén.

"Egészen elképesztőnek" nevezte, hogy a kormányfő szerint "a fekete afrikai bevándorlók idejönnek és megerőszakolják az európai nőket". A közlemény szerint "hajmeresztő" az is, hogy Orbán Viktor azt mondta, a baloldaliak nem szeretik a magyarokat.

Azzal kapcsolatban, hogy több mint egymillió ember töltötte ki és küldte vissza a nemzeti konzultációs kérdőíveket, azt írták, felhívnák Orbán Viktor figyelmét arra, hogy "Magyarországon több millió normális gondolkodású ember is él".

Az Együtt szerint Orbán Viktor ismét bebizonyította, hogy vele nem lehet és nem is szabad kiegyezni, mivel nem tekinti a nemzet részének azokat, akik nem értenek egyet vele.

A közlemény úgy fogalmaz, hogy "Orbán Viktor nem része az európai értelmiségnek, nem az európai értékeket képviseli és keletre tart."

A miniszterelnök a rendezvényen a többi között arról beszélt, hogy a tét ma már Európa, az európai polgár életmódja, az európai értékek és nemzetek megmaradása vagy eltűnése, illetve felismerhetetlenségig történő megváltozása.

"Míg a magyar baloldal 2004-ben a külhoni magyarok ellen uszított, ma tárt karokkal ölelné keblére az illegális bevándorlókat. Ezek az emberek, ezek a politikusok egész egyszerűen nem szeretik a magyarokat” – jelentette ki.

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
"Orbán Viktor nem része az európai értelmiségnek, nem az európai értékeket képviseli és keletre tart."
Tévedés ! Orbán semmilyen értelmiségnek nem része. Ugyanis nincs meg neki, ami az értelmiségnek alapból szükséges, az értelem.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Anna Mária
@dömdödöm: Én azon rendkívül csodálkozom, hogy ha esetleg a 30-as évekből merít Orbán, akkor vajon hogyan állhatott meg ott, és a további eseményeket miért nem veszi figyelembe?
Ott volt például 1945, ami a legjobb indulattal sem nevezhető sikertörténetnek.
dömdödöm
Az a baja a bevándorlókkal hogy ez egy olyan dolog amin , amivel dolgozni kell .
Nem lehet 10 perces ötleteléssel megoldani . Bekönyökölnek a krimóba böfögnek egymásnak néhány marhaságot azt másnap beterjesztik harmadnapra meg van szavazva. :-((((((((((
világlátó
@dömdödöm: Hogy lehet mégis egy-másfél milliós magyar támogató kedvence, akik " nemzetileg megkonzultálták" vele hogy úgy helyes minden ahogy ő szeretné?
Mit kellene tenni, hogy ne mozdúljon senki és semmi, amíg el nem húz a francba?
Az Európai és a világtörténelem már számtalan esetben adott megoldási tippeket arra, miként kell megszabadúlni a rossz kormánytól és annak vezetőjétől, legyen az akármilyen színü.Nincs aki átvegye a kormányzást? Azonnal lenne sok száz alkalmas, érdemes jelölt, bár a kormányzáshoz való odaengedésük felelőssége a miénk, mindannyiunké lesz. Nem a parlament választja majd ki a miniszterelnököt , a minisztereit sem egyedül ő és a hazai oligarchák választják ki, hanem egy kormányalkotó nemzetgyűlés.Ugye ez evidencia a jövőre nézve? Bárhogy is nevezhetjük ezeket,az alkalmilag létrehozott intézményeket, lehet ez ideiglenes kormány, vagy átmeneti kormány, csak ezektől szabaduljon meg az ország.Itt volt egy követendő és tanulságos eset. A vezér megtartotta a nagyívű tájékoztatóját a cég gazdasági eredményeiről, majd felállt a vendég, felolvasott egy nyilatkozatot, majd egy határozatot, amely arról szólt, hogy a vezért ott helyben fel kell menteni beosztásából, két biztonsági kísérje fel az irodájába, ellenőrizze hogy csak a személyes fogkeféjét, cipőkanalát, gyógyszereit vehesse magához, majd kísérjék ki a kapuhoz, ahol egy odahívott taxi szállítsa az otthonába.Ez így is történt.
Azt hiszem hogy ha a Questor vezérnek éppen elég időt adtak ahhoz, hogy elrendezze a titkos pénzügyi kapcsolatait, bizonyára kormányunk is hetekig, vagy hónapokig rendezhetné off shore ügyleteit és a sok száz milliárd Ft. Euróba, dollárba történő átkonvertálását majd kilopását az országból. Vajon megengedhető lenne mindez? Vajon kik és hogy tudnák mindezt megakadályozni? Persze volna néhány ötletem is erre .
dömdödöm
Azért van másfél milliós hívő tábora mert ők azok akik nem voltak képesek részesedni
az elmult 20 -22 év alatt a nyugat által Magyarországra beinvesztált tőkebefektetésekből .
Többnyire szakértelem hiányában lemaradtak a munkaerőpiaci versenyben . Sokan még 2007 ben is azt hitték hogy alanyi jogon jár a munka . Főleg vidéken .
Tarolt a digitális analfabétizmus és a nyelvtudás hiánya ami magában kizáró ok egy értelmes közepesen vagy jól fizető állás megszerzéséhez . Orbán még a mobiltelefont sem nagyon képes kezelni . Bár ez más téma mert a digitális dolgokat vannak akik elintézik helyette .
dömdödöm
@világlátó: az előző hozzászólást neked céloztam .
világlátó
@dömdödöm: Én 26 éve magánvállalkozó vagyok. a feleségem is. A leányom is. A vőm is.
Kicsi valóban " mikro " vállalkozásaink vannak. Míg nem lettem nyugdíjas, volt sokszor, hogy a kötelező járulékaimat sem tudtam előteremteni. Nem vártam Európától mást, mint a tőke, a technológiák és az emberek szabad áramlását. Nem terveztem kivándorolni, van nyelvismeretem, vizsgám is, kapcsolataim is, mégsem. Nem váltam a fidesz tagjává, sőt taszított kezdetektől Orbán Viktor magatartása./ Havas - Forró :Kinn padon /Különösen az taszított, ahogy körülöttem emberek miként változtak.Olyanok is, akikről te írsz, de olyanok is, akik bőséggel merítettek a nyugat által kínált invesztíciókból.Hithű balosok lettek egyik napról a másikra "fideszbérencek " - ahogy errefelé illetik őket.Azok is, akik soha nem voltak balosok, de semmilyenek sem. Az ilyen hivatásos semmilyenektől amúgy ezentúl sem várhatunk semmit. Ők azok akik a semmilyenségük mögé bújnak, mert ott nincs számonkérés.Én nem tudok köpönyeget váltani, jóllehet nem vagyok tagja egyetlen pártnak sem, de volt, van és lesz véleményem az ország helyzetéről. Elismerő és elmarasztaló, bármilyen színű is az aktuális kormány.Ez a természetes, szerintem.
Én attól tartok ez a másfél - egymillió személyében, családja okán, csak mert a győztes mellett mindig jobb, no meg ha jól művelem a hovatartozásomat, talán felvesznek a városházára, vagy a gyerekemet a helyi kórházba műtősnek, stb.vállalja fel a hűségét .
Van olyan is, aki mindenét amije csak van, az előző rendszertől kapta, most viszont olyannyira elvakúlt, mint akinek elment a józan esze. Jó barátságunkat úgy rúgta fel, hogy a mai napig nem hiszem hogy ez megtörténhetett. Látod te is, mennyire sokfélék vagyunk.
Gondolj a görögökre. A nép hová jutott a viszonylagos jólétében/hozzánk képest /Mihelyt elveszíti a jövedelme, nyugdíja felét, olyan cirkusz lesz, hogy zeng belé Európa. Ha ez a hazai másfél - egymillió is beszorul a sarokba, kíváncsi leszek fidesz hűségére.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.