A Jobbik szerint ha a miniszterelnök valóban a nemzetek önrendelkezésén alapuló Európáért és "a magyar Magyarországért" aggódik, akkor a többi között kezdeményeznie kell az önálló határőrség visszaállítását és annak a lehetőségnek a megteremtését, hogy a gazdasági céllal Magyarországra érkező migránsok visszafordíthatók legyenek. 

A párt a miniszterelnök szombati tusnádfürdői beszédére reagálva az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: ha szükséges, Orbán Viktor kezdeményezze az uniós alapszerződés vagy a magyar csatlakozási szerződés módosítását is.

A közleményben, amelyet Z. Kárpát Dániel frakcióvezető-helyettes, a Jobbik alelnöke jegyez, kiemelték: az Orbán-kormány csak szavakban bátor, tettekben megalkuvó. Álláspontjuk szerint erre példa a többi között, hogy a kormányfő 2011 végén "harcosan felszólalt az uniós pénzügyi paktum ellen, majd parlamenti felhatalmazás nélkül aláírta, hogy Brüsszel beleszólhasson a magyar költségvetésbe", valamint az is, hogy a Fidesz "hangosan tiltakozott" a Magyarországon keresztül Nyugat-Európába jutott illegális bevándorlók visszaküldése ellen, majd "beletörődött" abba, hogy az ezt lehetővé tevő dublini egyezmény "lényegét tekintve" hatályban maradjon.

Ezért a Jobbik szerint előre látható, hogy a miniszterelnök tusványosi beszédét sem követik majd tettek. Véleményük szerint a miniszterelnök ugyanolyan "megalkuvó" lesz "a nemzeti önazonosságot leromboló multikulturalizmust, a terrorveszélyt, a munkanélküliség és a bűnözés növekedését magában rejtő migráció" esetében is, mint amilyenek a 20. század pártjai voltak.

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kamazuka
@Csizmás Kond: Stadionra kell a pénz meg olimpiára,de ha így megy asszem vuvuzelára is szükség lehet!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
paolo006
@moiszikf: 25 év elég hosszú idő. Kihullhatott volna már a férgese de csak termelődik és egyre férgesebb. Más nem akar itt országot vezetni, csak a gátlástalan tolvaj szarháziak. Valamire való ember ezekkel szóba sem áll, nem még egy levegőt szívjon velük a parlamentnek csúfolt bábszínházban.
moiszikf
@paolo006: Mit lehet tenni? Sajnos, egyenlőre nincs igény a valódi változásra.
moiszikf
@paolo006: Ui.: Azért "kicsiben" már van némi előrelépés, csak ez még kevés. Félek, hogy 10-15 év múlva meg már késő lesz.

alfahir.hu/erpatak_polgarmestere_bekoltozott_a_ciganysorra
Csizmás Kond
@mate03: Szerintem ezt ők is ugyanígy átgondolták.
Amúgy a kerités nem megakadályozza a bevándorlást hanem segít a nyilvántartásban és a nyilvántartás pedig pénzt hoz ugyanis azok a bevándorlók akiket Magyarországon bejelentenek utánuk osztalékot kapnak a közösből a lógok után nem
paolo006
@moiszikf: nehéz itt előre lépni. Mindenhol falakba ütközöl. A gazdaság vámszedői nem nézik jó szemmel a pozitív változásokat.
kamazuka
@moiszikf: "Mindent elkövetünk uram!,, ,Ez részlet volt a Tizedes mag a többiek c.filmből a mondat szépemlékű Major Tamás szájából hangzott el,Sinkovics Imréhez!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.