Lelőtte apját egy 34 éves férfi a Bács-Kiskun megyei Bócsa közelében, majd a fegyverrel öngyilkosságot követett el – közölte a megyei főkapitányság hétfőn a rendőrség honlapján.

A közlemény szerint szombaton találtak rá az 54-es út melletti bekötőúton, egy gépkocsiban a lelőtt idős férfi holttestére.

Az elhunyt férfi fiát lőtt sérüléssel, még életben találták meg bócsai tanyájuk közelében, de nem tudták megmenteni az életét.

A vizsgálat megállapította, hogy a fiatalabb férfi – engedéllyel tartott fegyverével – megölte apját, majd magával is végzett.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

világlátó
Engedéllyel tartott lőfegyverével apját, majd önmagát is meglőtte. Az engedély kiadásának módja, elő próba ideje, pszichológiai elemzések, családi és szociális előtanulmányozás, környezetismeret, általános magatartáselemzés, kezesség vállalás, stb. stb. mind fontos, nélkülözhetetlen feladata az engedély kiadásának. Ki vállal most felelősséget?
F_Viktor
@világlátó: A jobbik katonai szervezeteinek tagjai közül hányas tartanak legálisan fegyvert (illegálisan biztosan többen!)?
Ki(k), milyen pszichológiai elemzéseket, magatartáselemzéseket készített(ek), hogy megfeleltek a fegyvertartás előírásainak?
világlátó
@F_Viktor: Én a rendszerváltásig katona voltam. Innen a véleményem megalapozottsága.
Még gondolni sem merek arra, hogy létezhet valamely pártnak katonai szervezete.
Ha ilyen létezne, az el és felfoghatatlan.Remélem tudod mit kérdezel? Téged igen tájékozott és megfontolt embernek ismertelek meg, tisztelem a véleményeidet szinte minden esetben meghatározó gondolatok azok.Ezért a megdöbbenésem most.
A második kérdésedre nem tudok pontos választ adni. Még nem kértem fegyvertartási engedélyt, pedig alapos indokom is volna erre. Mégsem, éppen a fent leírtak miatt.
Miuán a rendőrség ellenőrzi a vadászfegyverek tárolása szabályai betertását, gondolom ők adják ki az engedélyeket is. Mondjuk ettől nem lettem nyugodtabb, de remélem, ott van már akkora tapasztalat, szakmai iránymutatás, módszertan, hogy talán tudják kinek miért adnak engedélyt. A fegyver szekrényt ellenőrzik, de az embert ... hát nem tudom.
F_Viktor
@világlátó: Elnézést, félkatonai szervezetekre gondoltam. Mint betyársereg, új gárda, nemzetőrség (ez utóbbit a Zemberek pénzén tartják fenn).
Pl. nyílt titok Toroczkai legújabb álma, hogy falujában kiképzőtábort, gyakorlópályát és lőteret létesítsen.

Igen, a fegyvertartás szabályait rendszeresen ellenőrizhetik, de arról nem tudok én sem, hogy időközi orvosi(?), pszichológiai vizsgálaton részt kell e venniük az engedéllyel rendelkezőknek.
F_Viktor
@világlátó: Megnéztem:
- pszichológiai alkalmassági igazolás,
- II. csoportos egészségügyi alkalmasságának igazolás (5 évente érvényesíteni kell) szükséges a kérelem beadásához.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.