Kármentéssel kezdődik az évad a Katona József Színházban: az augusztus 17-i esőzés utáni csőtörés a Kamrában mintegy 60 millió forintos kárt okozott. A játszóhely jelenleg alkalmatlan a munkára, a szeptember első felére ide tervezett előadásokat a nagyszínpadon játsszák.

A Katona József Színház a most kezdődő évadban tizenegy bemutatót, köztük négy ősbemutatót tart. Máté Gábor meghívására először a Katonában rendez társulatán kívül Pintér Béla – olvasható a színház MTI-hez eljuttatott közleményében.

Megtörtént a 17-i ítéletidő utáni csőtörés okozta kár felmérése és annak helyreállítása. A Kamrát elárasztó több száz köbméter víz az épületben és a felszerelésben okozott kárt, emiatt a Kamra pillanatnyilag alkalmatlan a munkára.

Több mint 60 millióst kárt okozott a vihar a Katonának

Máté Gábor egy keddi háttérbeszélgetésen elmondta: a jelmezek és több előadás díszlete sérült, számos elektromos berendezés is tönkrement, a kár jelenleg 64 millió forintra tehető. Mint mondta, a biztosítótól is várnak pénzt a kár helyrehozatalára, és a fenntartó, a fővárosi önkormányzat is jelezte már, hogy segíteni szeretne a viharkár sújtotta színházaknak.

Elmondta: sokan felajánlották a segítségüket a helyreállításhoz. Leginkább a tárgyi eszközök pótlása (pianínó, cipők, csizmák, ruhaneműk) és a felújításhoz szükséges anyagok, eszközök jelentenek segítséget. A további felajánlásokat a [email protected] címen várják.

A jelenlegi tervek szerint szeptember végére újra megnyithatják a közönség előtt a kisebbik játszóhelyet. Máté Gábor kiemelte: mindent megtesznek azért, hogy szeptember 19-én, a Színházak éjszakáján, már lehessenek programok a Kamrában.

A kármentéssel párhuzamosan elkezdődtek az évad őszi bemutatóinak a próbái.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
...Egy mási cikk címe :

" 94 MILLIÓBA KERÜLT A KONCERT,
AMIRE ORBÁN IS BULIKÁZOTT... "

Minö véletlen, hogy " arra " van pénz !!
Lehet, hogy az fontosabb ???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.