A Mezőkövesd Zsóry Futball Club Kft. nyílt közbeszerzést írt ki egy 42 szobás sportszálló építésére, amelynek a becsült költsége nettó 500 millió forint – a felhívás a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

Az építési terület a Mezőkövesd melletti Zsóry Fürdő belterületén, a régi Zsóry autós camping helyszíne. A tervezett szálloda épületének alapterülete 2421,71 négyzetméter, amely – külön eljárásban – már engedélyt is kapott.

Az ajánlattevő mérlege az utóbbi három évben egyszer lehetett negatív. Nem tehet ajánlatot az a cég, amelynek a nettó árbevétele – szintén az utóbbi három évben, összesen – nem éri el a nettó 500 millió forintot és ebből a magasépítési árbevétel kevesebb nettó 375 millió forintnál.

Az ajánlattételi határidő szeptember 8. Az összességében legelőnyösebb ajánlat lesz a nyertes úgy, hogy az ár 70, míg a szakmai ajánlat minősége 20 súlyszámot kap az értékelésnél.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

verum
Jajdejó, ez már úgy kellett, mint egy falat kenyér.
Még egy stadiont nem kapnak ezért?

"A magyar nép nagy többsége -- leszámítva az innen elmenekülő, vagy a külföldre dolgozó részét -- csak akkor fogja megérteni (bár akkor sem biztosan) a mélységes tévedését, amikor belátható időn belül kimutathatóan évente ezrek és tízezrek életét fogja követelni a magyar egészségügyi ellátás csődje, amikor nem lesz kifizethető nyugdíj, amikor az oktatási rendszer alsó-gambiai színvonalra sorvad, amikor a vonat nemhogy egy órán belül, de egy napon sem indul el, vagy egyáltalán nem fog járni.
...
Csak amikor mindezek megtörténnek, akkor fog a magyarok többsége elgondolkozni azon, hogy tán nem kellett volna a tűzhely mellett megvárni, amíg Orbán megmutatja az utat a kapitalizmusból kifelé (és örülni mindeközben a magyarok példátlan leleményességének)"

hafr.blog.hu/2015/08/25/a_megvezetett_szegeny_nepek_illuzioi_a_gazdagodasrol?utm_source=bloghu_megosztas&utm_medium=facebook_share&utm_campaign=blhshare
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
human
Felcsútra is terveztek szállodát. Az hogy áll?
A városunkban 10-szer annyian lakunk, mint Felcsúton. Ha a fejlesztési arányokat nézem itt már felhőkarcolónak kellett volna épülnie.
volvós
Oda kell, mint egy falat kenyér...
de ugyis mészáros-mangalica fogja nyerni, ki más ???
papa.49
@justhpeter: A régi mondás ,,Istenadta, loptam,, hát kb. innen))))))))
Mobil123
@justhpeter: Most készül rá az újabb adó kivetésére a törvény.
papa.49
@justhpeter: Ma mentem arra a régi 3. as főúton és mit látok már állnak a betonvázak a szállodánál, milyen érdekes félig felépítik és akkor jelentik be mikor már nem éri meg visszabontani, és hol hát a kemping helyén))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.