Lemondott a Zsidó Kulturális Fesztivál művészeti fesztivál vezetője a Petrás Mária körül kibontakozott konfliktus miatt. Ezt követően jött a Miniszterelnökség helyettes államtitkára, aki a fesztivál nyitóünnepségén elmondott beszédében annyit lovagolt a témán, hogy végül kitapsolták.

A videó szerint eléggé elegük lett az embereknek Latorcai Csabából. A tisztségéről lemondott Böjte József volt az, aki amint megtudta, hogy a Muzsikás együttes vendégeként fellépni készülő Petrás Mária korábban a szélsőjobboldallal kokettáló Hegedűs Lóránt lelkész templomában, valamint az antiszemita Wass Albert szerzeményeinek szavalóestjén is részt vett, megkérte a Muzsikást, hogy ne hozzák magukkal Petrást. Az együttes ennek eleget tett, majd egészségügyi okokra hivatkozva lemondta a fellépést.

Ezután jött a megnyitó, ahol a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára szemrehányást tett - gyakorlatilag – a saját hallgatóságának.

A közönség nagyjából öt perc után szakította félbe, és nem is hagyta, hogy végigmondja beszédét. 

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
Lázár " embere " ?
Hol van itt " ember " ???
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
mate03
@Freewolf:!Erről ismerhető fel a (jobbik)! Zsidózni,Cigányozni,azt tudtok! Igazi dísz Magyarok vagytok,hazaszeretet nélkül ! Ez az igazi Ázsiai gondolkodás! Hol vagytok ti Európától!?Mint Makó-Jeruzsálemtől!
human
@mate03: Ezaz. Túl közel vannak Európához. Ők most inkább Kelet-Ukrajnában szeretnének harcolni Putyin oldalán. Valahogy az orosz államberendezkedés jobban fekszik nekik, mint az európai.
Freewolf
Picit hozzáolvastam a történéshez. Latorczai védelmébe vette Petrás Máriát és óvott a félinformációktól és az előítélettől! Nos, a zsinagóga nem az a hely, ahol eltűrik a kritikát. Ezért voltak ilyen arcátlanok!
volvós
@mate03: 10:28

Papa, milyen igazat beszéltél ! BINGO !!!
Kár, hogy az lyen lényröl lepereg ...:-))))
Mézike
@justhpeter: Pedig bele akarnak abba is szólni mi legyen a magyar irodalom. Olvasd el érdemes.:-(
propeller.hu/itthon/3142503-balog-zoltan-elarulta-mit-var-el
mate03
@volvós:! Nekem ő annyit jelent,mint a légy zümmögése!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.