Több mint negyven embert állított elő a rendőrség szombatra virradó éjszaka a magyar-román labdarúgó Európa-bajnoki selejtező helyszínének környékén történt rendbontások miatt – közölte a rendőrség honlapján. Több mint harmincan – köztük rendőrök – megsérültek.

Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának közleményében azt írta: a rendbontók közül tizenöten, a rendőrség állományából tizenheten sérültek meg. Hat rendőrt kórházban ápolnak. A garázda szurkolók 21 szolgálati járművet és egy vízágyút is megrongáltak.

Mint kiemelték: Groupama Arénában megrendezett mérkőzés rendőri biztosítása során a rendőrség azonnal reagált a nagy létszámú szurkolói rendbontásra. A nem végleges összesítés szerint a rendőrség 42 embert állított elő többségében garázdaság, rongálás, pirotechnikai eszközzel visszaélés, illetve jogszerű rendőri intézkedéssel szembeni engedetlenség elkövetése miatt – olvasható a rendőrségi közleményben.

Könnygázzal, vízágyúval és lovakkal oszlatták az ultrákat

A gól nélküli döntetlennel végződött Eb-selejtező során több atrocitás történt a környéken. A zavargásokat nem sokkal éjfél után sikerült felszámolni – többek közt könnygáz és vízágyú, valamit lovasroham bevetésével– a Groupama Arénánál.

Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója azt látta: mindeközben a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Nonprofit Zrt. munkatársai megkezdték a környék takarítását. Üvegtörmelékeket, vasoszlopokat, faágakat szedtek össze..

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dr. prédikátor
Ilyenkor hol voltak a jólképzett töketlenek???Miért nem vetették be őket???Az egész mocskos csürhét be kellett volna hajtani a Dunába!!!Ha tud úszni megúszta, ha nem hát istenem!!!Járulékos veszteség!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
vukkocska
Szégyen gyalázat. Megint több rendőr sérült meg, mint szarházi. Megint sok milliós kár. Az ellenzéki tüntetéseken ezres létszámban vannak rendőrök, pedig azok rendbontás nélkül zajlanak. Itt már tudták, hogy gond lesz, mégsem készültek fel rá tisztességesen. Meg kell hálálni a 2006-ot, úgy látszik, ellenük azért nem nagyon akarnak fellépni, hátha szükség lesz még rájuk.
lajospapa
@dr. prédikátor: Bizony igazad van . Már a TV székház elől... akkor már nem volna velük baj...
Fradigege
Ott voltam. 3szor sikerült könnyezni. Belőttek mindenféle patronokat. De nem támadtak. Miért nem támadtak. Mi csak békésen álldogáltunk. Soha többet nem nézek kivetítőt.
Fradigege
Ez baromság. Szépen vissza lehet Erdélyt, a Párciumot, Dél-Kárpátalját és Kelet-Bánátot csatolni és béke lesz. Ígérem, nagyon együtt fogok érezni az románsággal.
mate03
@soljanka: ! Kerényinek új festményt kell csináltatni,a legújabb lovas rohamról!Azzal a címmel hogy a békésen vonuló szurkolókat,megtámadta a lovas rendőrség!Viktor! Vissza nyalt a fagylalt! Kellet neked hálából stadionokat építeni! Nem beszélve a beléptető rendszerről,ahol a békés szurkolóknak,meg sértették a személyiségi jogait!
soljanka
@mate03: Tényleg beléptető rendszer...Deutsch Tompi megszólalt már?
Csak én nem látom, vagy tényleg eltűnt a parolimpikon balhé óta?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.