Cannabis ültetvényt számolt fel a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Egy pesterzsébeti ház pincéjében 141 tő cannabis növényt találtak a nyomozók, akik a növényeket rejtélyes okból egyedeknek nevezik közleményükben.

A nyomozók szeptember 10-én házkutatást tartottak egy Vecsés úti ingatlanban, mivel azt gyanították, hogy az ott lakó 47 éves T. László János nagyobb mennyiségű kábítószert tart otthonában.

A rendőrök a helyszínen egy szakszerűen kialakított ültetvényt találtak ahol a férfi, különböző növekedési stádiumban lévő cannabis növényeket nevelt.

A lakásban talált növényeket, növényi származékokat, növekedést serkentő szereket, kábítószergyanús anyagokat a nyomozók lefoglalták és a férfit bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállították.

T. László Jánossal szemben kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a további eljárást – őrizetbe vétele mellette – a BRFK Felderítő Főosztálya folytatja le, egyben előterjesztést tettek előzetes letartóztatására.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Fradigege
Szerintem csak simán meg kell adóztatni, aztán szívhatnak. A cigi, a pia, a zsír, a koleszterin nagyobb probléma. Én mondjuk csak iszok, és akkor cigizek, ha iszok. Koca bagós vagyok. A Magyar föld nem eladó! Üzenem a felcsútinak!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.