Több száz migráns érkezett szombat éjjel és vasárnap a reggeli órákban Körmendre, a helyi rendészeti szakközépiskolában létesített gyűjtőpontra – erősítette meg az MTI értesülését a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság.

Kazmar Enikő elmondta: a gyűjtőponton ismét nagyobb létszámú migránscsoport tartózkodik, az éjszaka érkezettek reggel kilenc óra előtt néhány perccel már továbbindultak Ausztria felé, ezután szinte váltotta őket egy hasonló létszámú csoport.

Az MTI úgy értesült, hogy a migránsok létszáma jelenleg 300 körül van a 760 ember befogadására képes gyűjtőponton, ahol vizet, élelmet, takarókat osztanak szét közöttük.

Az eddigi gyakorlat szerint a bevándorlók csupán néhány órát töltenek az ágyakkal, vezetékes vízzel, mobil illemhelyekkel felszerelt sátortáborban, ahol angol nyelven beszélő civilek is segítik őket, majd nagyobb csoportokban továbbindulnak Ausztria felé, és általában a legközelebbi határátkelőhelyen, Pinkamindszenten lépik át a határt.

Kazmar Enikő elmondta: a szentgotthárdi gyűjtőpontra eddig még nem érkeztek migránsok, a sátrak felállításával a katasztrófavédelem munkatársai már szombat délután végeztek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.