Az LMP vasárnap 24 pontból álló javaslatcsomagot mutatott be a menekülthelyzet javításáért, amelyek egyebek mellett lehetővé tennék, hogy válsághelyzet esetén nyomkövető berendezéssel figyeljék meg azon menedékkérőket, akiknek egy hónap alatt nem sikerült lefolytatni a menekültügyi eljárását.

Schiffer András, az ellenzéki párt társelnöke és frakcióvezetője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján kifejtette, javaslataik közül 15 vonatkozik a probléma belföldi kezelésére, egy részük a rendőrség, valamint a menekültügyi intézményrendszer kapacitásainak növelését célozza, míg a továbbiak a jelenleginél szélesebb tájékoztatási kötelezettséget írnak elő az államnak, valamint lehetővé teszik a menedékkérők hatékonyabb nyomon követését.

Az LMP nemzetbiztonsági megfontolásból szélesebb hatáskört biztosítana a hatóságoknak a menedékkérők ujjlenyomatának és arcképének rögzítéséhez, továbbá – a korábban említett feltételek szerint – lehetővé tennék a menedékkérők nyomkövetését, mivel megengedhetetlennek tartják, hogy az állam nem tud semmit a hollétükről.

A párt vezetője azt mondta: az LMP javaslatainak a kormány lépéseivel szemben nem a káosz további növelése a céljuk, hanem olyan nemzeti minimum kialakítására törekednek, amely valóban segíthet megoldani a menekültügyi válsághelyzetet.

39 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kamazuka
Bár ilyet nagyon nem illik leírni de aki az LMPből ezt kitalálta és még él ama rokona ki a bögrét a kezébe adta először.nos javaslom neki helyezzenek föl egy nyomkövetőt,és jó mélyre!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
eszegfu
@karma1: 10:24 és 10:41 Én egy pillanatig sem mondom, hogy nem lehetne ez egy jó rendszer, amire Nálatok használják. Nekünk sem ártana. Csupán arra gondoltam, hogy nincs meg ennek sem a háttere, vagyis egy számitógépes rendszer, szerver, na meg talán a "figyelő" ember sem. A szállitó jármüvek témához pedig csak annyit füznék hozzá: ha nem lenne lekötött fuvarja, ennek a munkának akkor sem örülhet, mert nem fizetik ki neki.
karma1
@eszegfu: Igen, mindket hozzaszolasod igaz, igy van...Ez a rendszer - a labperec - muxik magatol is, nem kell kulon, aki felugyelje, akarmi tortenik, a rendszer magatol leadja a riasztast... Es persze, hogy nincs meg a rakeszules sem a muszer szamaban, de meg a legyartasanak a lehetosegere sem... Es persze egy kulon rendszert kellene erre megalkotni, specialis feladattal, na, ez a masik, ami nem megy!
Van fuvarozo ismerosom, a stressztol mar evek ota gyomorfekelye van, mert ha kotberezik, akkor az nem ketfiller, van egypar tartalek jarmuve, persze, de ha egy lerobban mondjuk Svajcban, akkor a cserekamionnak oda kell ernie meg Svajcba is, meg at kell akasztani a szerelvenyt pl. egy nyergesvontatora. Az atakasztas 5 perc, de amig odaer a cserekamion!...:o(((
Es persze allambacsi nem arrol hires, hogy fizessen, ha egyszer rekviralhat is...(Nem tudom, kinek volt pl. pofaja alairni azt a kisajatitasi szerzodest, amiben 18,00 forintot adtak a gazdanak a foldjeiert karpotlasul?... Nagyon cinikusnak, nagyon bunkonak kellett ehhez lenni...:o(((
EcsiAntal
Miért kell ennyire felháborodni ezen --volt már ennek a magyar ellenes pártnak egy értelmes ötletük --nem mert utálják a magyarokat amin nem csodálkozzunk mert ezek az SZDSZ hazaáruló utódpártja SCHIFFER rabi és SZÉL--LEL BERNADETT vezetésével --na erre két emberre én is tennék nyomkövetőt de minimum kettő mindegyikre !!!
oleo
Lehet más a politika?

Nem b@szd meg, nem lehet más.
Ugyanolyan gyökér vagy (ha nem rosszabb - ide-oda csusszanó, zavarosban halászó), mint az összes magyar politikus.

A világ legrosszabb, legbénább politikusai a magyarok - egyszerűen nem értenek hozzá, béna kacsák!
oleo
Mégis hány ezerért gondoltad ezt a marhaságot emberenként, amit az első utcasarkon levágnak, és eladják belőle a gombelemet?
Mondjál még valami nagy baromságot, hátha attól más lesz a politika - vagy nem.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.