Az iskolai számítógépekbe és tantermi számítástechnikai rendszerekbe fektetett nagy összegek nem javítják a tanulók teljesítményét – erre jutott a párizsi székhelyű nemzetközi gazdasági szervezet, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) átfogó kutatása. Sőt, eszerint azokban az iskolákban, amikben rendszeresen használnak számítógépeket, nagyobb valószínűséggel romlanak a diákok eredményei. Andreas Schleicher, az OECD oktatási igazgatója szerint az iskolai technológia „túl sok hamis reményt táplált”, és miközben az iskolák az oktatási technológia fejlesztésére világszerte évente összesen 7455 milliárd forintnyi pénzt költenek, addig ennek a hatása a tanulmányi eredményre „legjobb esetben is cska vegyes”. Tom Bennett, a brit kormány tanulóimagatartás-szakértője azt mondta, hogy a tanárokat túlságosan „elkápráztatták” az iskolai számítógépek. A kutatók az iskolai technológia hatását olyan nemzetközi tesztek eredményei alapján vizsgálták, mint a több mint 70...

Forrás: 444.hu
Feltöltő: human
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Ha a tanár megfelelően használja az informatikát az oktatásban - mondjuk egy fizikai kísérlet bemutatása - akkor az szerintem hasznosabb, mintha csak a tankövi ábrák lennének.
A baj szerintem nem is az iskolában van, hanem azzal, hogy állandóan a mobilon lógnak, vagy ha hazamennek, akkor egyből a géphez ülnek. Ez idővel fáradékonnyá teszi őket és csökken a koncentrációképességük is. Ha mértéket tud a diák vagy a szülő tartani, akkor nem lehet gond.
Valahol olvastam, hogy a az állandó facebooknak, chat-nek van egy nem látható alattomos mellékhatása. Egyfajta stresszben tartja a fiatalt, ugyanis folyton reakciókat vár mindenre és mindenre reagálni akar. Ha nem posztolhat egy képet, mert órára kell mennie, akkor azért stresszel. Ha posztolta, de még mindig nem kapott lájkot, akkor azért stresszel. És még lehetne sorolni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.