Megkezdődött a határkerítés építésének előkészítése szerdán a román határnál, a magyar, a szerb és a román határ metszéspontjában található Kübekházánál – tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.

Egyelőre az látható, hogy facölöpökkel kijelölték a leendő határkerítés helyét onnan, ahol befejeződik a szerb-magyar határra kiépített műszaki zár.

A területet, vagyis az érintett román-magyar határszakaszt rendőrök és katonák biztosítják.

Molnár Róbert, Kübekháza független polgármestere az MTI-nek a helyszínen elmondta: a kerítés folytatásának előkészítéséről meghozott kormányzati döntést követően Csampa Zsolt, a belügyi tárca önkormányzati koordinációért felelős helyettes államtitkára tájékoztatta arról, hogy a Maros torkolatág a román-magyar határon is folytatják a határkerítés építését.

Hozzátette, nem ért egyet a döntéssel, és nagyon sajnálja, ugyanis ennek nyomán megszakad a kapcsolat a szomszédos magyarlakta szerbiai és romániai településekkel.

Felidézte, hogy 1997 óta minden évben közös pikniket tartanak a hármas határ metszéspontjában, a szerbiai Magyarmajdán és a közigazgatásilag ahhoz tartozó Rábé, valamint a romániai Óbéba település lakóival. A négy falu hivatalosan is testvértelepülés – tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy ezzel megszakad a kapcsolatuk a testvértelepülésekkel, hiszen a látótávolságnyira eső Óbéba 70 kilométerre kerül tőlük. Az ugyancsak a határ szomszédságában található Magyarmajdán és Rábé felé pedig 40 kilométer az út – mondta a polgármester.

Arról is beszámolt, hogy szerda délelőtt helikopterrel látogatást tett a honvéd vezérkar főnöke a falu határában.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
Megszakad a kapcsolat? Lesz helyette több száz menekülő.
Különben is, a kerítés ideiglenes...párat alszunk, és már bontják is...

...vagy mi, vagy a menekülők...

:-(
justhpeter
A degeneráltakon kívül senkinek sem jó.
1magyar
@justhpeter: Azt szeretnéd ha jönnének a migránsok?
justhpeter
@1magyar: Már régen nem erről van szó. Viszont ha kerítés lesz Szerbia felé, kerítés lesz Horvátország felé, kerítés lesz Románia felé nem kell majd attól tartanunk, hogy bekerítjük magunkat ?
1magyar
@justhpeter: Ha Szerbia lesz a schengeni határ akkor lebontjuk.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.