Portik Tamás felmentését kérte ügyvédje a Prisztás-gyilkosság megismételt elsőfokú eljárásában pénteken a Fővárosi Törvényszéken.

Az ügyész korábban felbujtóként, előre kitervelten és aljas indokból elkövetett emberölés miatt kérte fegyházbüntetés kiszabását Portik Tamásra, akit azzal vádolnak, hogy ő volt a Prisztás József sérelmére elkövetett emberölés felbujtója, míg a másodrendű vádlott, H. István volt a tettes. A harmadrendű vádlott, F. Ferenc az ügyészség szerint bűnsegéd volt.

Portik Tamás védője, Tuza Péter a pénteken elmondott perbeszédében jelezte: úgy véli, további bizonyításra lett volna szükség az ügyben, így például a vád egyik legfontosabb tanújának a vallomásai közötti ellentmondások feloldására, a közelmúltban elfogott Lakatos András (akit korábban a sajtóban Kisbandi néven, az alvilág pénztárosaként emlegettek) meghallgatására, és a mobiltelefonok cellainformációival kapcsolatban valódi szakértői véleményre.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Fradigege
Szlávy Bulcsú ki volt. Portik az olajszőkítéstől az mdf-maszop vadrapló maffiás privatizációs lenyúlás fergetegében forgott a '90-es évek első felében. Valami zabi gyerek volt. Pintér Sanyit se ártana megmogyorózni, mert gondolom az egész '90-es éveket 20 ezer évre titkosították. Csak akkor önthetnénk tiszta vizet a pohárba, ha egy '56-os örjöngés 300 ezerszeresét zúditanánk a politikai "elitnek" a nyakára. Ott kipusztulna minden. Csak én maradnék, a legszebbik! Megoldás a homályba vész. A középkorban voltak módszerek. Kerékbe törés és elkezdenek énekelni a fiúk.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.