Még pénteken a kormány elé kerül az a javaslat, amely szerint legkésőbb november végéig bezár a debreceni menekülttábor – jelentette be a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, a város korábbi polgármestere pénteken, hozzátéve, hogy a területnek egészen más funkciót szánnak.

Debreceni sajtótájékoztatóján Kósa Lajos közölte: csütörtökön egyeztetett Pintér Sándor belügyminiszterrel, és arra a következtetésre jutottak, hogy záros határidőn belül, november végéig be kell zárni a sok gondot okozó menekülttábort.

Három és fél ezer olyan külföldi diák tanul a városban, aki tandíjat fizet, elfogadja és betartja a velük szemben támasztott követelményeket – emelte ki. A táborlakók egy része viszont nem ilyen, életvitelük veszélyezteti a lakókat, valamint a Debreceni Egyetem jó hírnevét, ezért elodázhatatlan a tábor bezárása és teljes felszámolása – fogalmazott.

Kósa Lajos azt mondta, hogy mindenképpen állami tulajdonban marad a terület, a készenléti rendőrség Nyírbátorból való áttelepítését fontolgatják.

A tábor bezárását Orbán már májusban emlegette, mikor Debrecenbe látogatott a Modern Városok Program keretében.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
jaaaaj...hová ez a kapkodás?...nemsokára tolják vissza a bevándorló-felesleget a művelt nyugatról...akkor bizony bővíteni kell, mert igény az lesz rá erősen... :-(

én szóltam...
wagabund
@justhpeter: köszönöm... az a baj, hogy a hatalom agya más srófra jár.. uff!

:-)
wagabund
na, qurvajó...éjjel hallom a rádijóban, hogy biztonsági tartalékként megmarad, csak a sok csúnya pernahajdert telepítik ki...valamiért úgy érzik szükség lesz rá...

ajaj... ezek valami fülest kaptak..akkor nagy a baj...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.