Egy politikusnak pechére pont olyan örömlányért sikerült 160 ezret fizetnie egyetlen estére, aki a rendőrség látóterébe került a Répás Lajos-féle szexmunkás-hálózat kapcsán. A BorsOnline leszűkítette a potenciális kurvázó politikusok körét négy főre.

A lap felidézte: éjjel két óra után ért véget az Országgyűlés ülése 2011. június 15-én, amikor a nyomozati anyagok szerint egy parlamenti képviselő éppen egy prostituálttal közösült az Országháztól tíz perc sétára lévő Hotel Presidentben. 

A lehallgatási jegyzőkönyvekből az is kiderült, hogy a prostizó képviselő másnap délelőtt éppen a Parlamentből hívta fel Gerendást panaszkodva, hogy egy „pusztafogú, melletlen kurvát” küldtek neki – írta a Bors.

Ha összevetik a parlamenti jegyzőkönyveket, látható, hogy június 15-én csak négy olyan képviselő szólalt fel, aki június 16-án délelőtt dolgozott valamelyik parlamenti bizottságban, de 15-én éjfél körül már nem volt a Parlamentben.

A kört az újság szerint az is szűkíti, hogy 15-én nem voltak parlamenti szavazások, így a videofelvételek tanúsága szerint nagyon kevesen tartózkodtak az ülésteremben. Vagyis ha a rendőrség akarja, könnyen rátalál a politikusra.

A Bors azt állítja, más forrásaik megerősítették, hogy a négy "gyanúsított" közül az egyik rendszeresen igénybe vette a prostihálózat szolgáltatásait.

47 hozzászólásarrow_drop_down_circle

alterego56
Nem szeretnék prejudikálni, de ha baloldali lenne a Qurvapecér, már tele volna vele a média. Különösen a közmédia.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
eszegfu
@Eriksson: Elviekben igazad van. Itt viszont az ügyészség jutott "kompromittáló anyaghoz", ő vizsgálja, ő nyomozza...persze az ujságiró meg leirta.
Eriksson
@eszegfu: Ja, Az ügyészséget valaki csak hozzájuttatta a "kompromittáló anyaghoz", ami pillanatnyilag a legaktuálisabb ügyük lett. Nincs is annál fontosabb, mint egy 2011. junius 15.-i kurválkodási eset. Időzítve, mint az öszödi beszéd.
eszegfu
@Eriksson: Ebben is van igazságod! Viszont abban szinte teljesen biztos vagyok, hogy a "szexmunkás hálózatot" üzemeltető ember a "hunyó"! Igy akarta kisebbiteni a "bünét", hogy beköpött másokat, vagyis "együttmüködik" a hatósággal. Szerintem ez messze nem valami "politikai időzités"... most jutott a nyomozás ehhez a szakaszához.
Eriksson
@eszegfu: Mindegy, hogy minek nevezzük. Egyszerűen undorító.
eszegfu
@Eriksson: Egyetértünk: undoritó maga a cselekmény és a téma is!
pagoda
Jó kis pletyka. Ugyan ki lehetett? Derüljön már ki!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.