Az Európai Parlament Jogi Bizottsága hétfőn elfogadta a Kovács Béla jobbikos európai parlamenti képviselő ügyében született jelentést, amely a képviselő mentelmi jogának felfüggesztését javasolja a parlamenti plénumnak – közölte az MTI-hez eljuttatott közleményében Szájer József, a bizottság tagja.

A bizottság zárt ülésen, hónapokon keresztül folyó, alapos vizsgálat után hozta meg többségi döntését a lengyel Tadeusz Zwiefka jelentéséről – közölte a fideszes EP-képviselő.

A kérdésben a végső szót várhatóan az október 14-i brüsszeli plenáris ülésen vita nélkül mondja ki a parlament. Szájer József megjegyezte: a bizottság tagjaként folyamatban lévő ügyről nem nyilatkozhat, de fontosnak tartja, hogy támogató parlamenti döntés esetén ennek a sokakat érdeklő ügynek a bíróság előtti tisztázására másfél év után végre sor kerülhet.

Tavaly május 15-én vált ismertté, hogy Polt Péter legfőbb ügyész három nappal korábban diplomáciai úton Martin Schulz európai parlamenti elnökhöz fordult, kérve, hogy az EP függessze fel a Jobbik EP-képviselőjének a mentelmi jogát. Az indok a sajtóban eddig megjelent értesülések szerint az európai közösség intézményei ellen folytatott kémkedés gyanúja volt, és a politikus ellen az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) 2014 április elején tett feljelentést, miután a polgári elhárítás figyelmét felkeltette, hogy a képviselő rendszeresen találkozik konspiratív módon orosz diplomatákkal, és havi rendszerességgel Moszkvába látogat. Kovács Béla több nyilatkozatban tagadta a kémkedés vádját.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.