Olyan jól sikerült összerakni az új választási rendszert, hogy 2018-ban akár elhalálozott határon túli magyarok is szavazhatnak – ismerteti az Index a Political Capital elemzését. A cég elemzője, László Róbert tanulmányában rámutat: ha nem változtatunk a szabályokon, választási alapelvek sérülhetnek és visszaélésekre is lehetőség lesz.

A PC szerint 2018-ra demográfiailag szétcsúsznak a választókörzetek, vagyis egyes körzetekben kevesebben, másokban többen laknak majd, így egyes körzetekben kevesebb ember választhat képviselőt, felrúgva az egyenlő választójog követelményét.

Ennél is aggasztóbb, hogy a Magyarországon lakcímmel nem rendelkező határon túli magyarok esetében a regisztráció tíz évig érvényes, így ha valaki ez alatt az idő alatt meghal, de az érvényes regisztráció birtokában valaki helyette mégis visszaküldi a szavazatát, lehet, hogy soha nem derül ki a csalás.

A PC szerint továbbá a kampányfinanszírozási szabályokat ki kellene terjeszteni a civilekre és álcivilekre is, illetve részben a kampányidőszakon túlra. Jelenleg ugyanis senki nem ellenőrzi, hogy a kampány kezdete előtt ki mit költ, mint ahogy a "civileknek" kiszervezett feladatok finanszírozását és szervezését sem kontrollálja senki.

37 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nyanya001
Mi is jellemezné jobban ezt a kormányt, mint a csalás !
Jó előre felkészültek a 2018-as választási csaláshoz is !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
profon
@kkalman: Hát Ön uram ? Nem kellene már aludni ? :))
Mézike
@profon: Nocsak? Éccakás vótál? :-)
kkalman
@profon: ma, 01:33 Had én döntsem már el, hogy mikor alszok! Még akkor is ha a Fideszről az a véleményem, hogy aljas gazemberek gyülekezete, és Ön ezzel a véleményemmel nem ért egyet.
profon
@kkalman: Miből gondolja uram, hogy más a véleményem ? Mivel éjszakába nyúlott egy program frissítésem, feljöttem ide és csak Önt találtam, így csodálkozásomnak adtam hangot.
kkalman
@profon: ma, 21:04 Én minden nap elég sokáig itt vagyok. Ha éjfél körül megyek aludni, már tiltakozik az ágyam a megerőltető túlhasználtság miatt. :-))
Nem mellesleg elnézést kérek, de nem vettem észre a smile-t a hsz. végén, azért reagáltam kissé nyersebben.
christike
Morbid ! Azonban ,hogy ez az eset kissé más formában ,uilyen visszataszító csalásként már jelen volt , az utolsó 4 ciklus elején is ! Konkrétan egy szoc. otthonban , kórházban ... / a demens betegeket is leszavaztatták ! ,/ három +++ / jel , + személyi kellett hozzá , no meg egy olyan valaki ,aki ezt -erre "utasitást tudott adni " , erről ennyit ! és ez nem rizsa ! ez igy történt , a kórházakban detto , hogy milyen osztályokon gondolom nem igényel különösebb diplomát.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.