Osama Abdul Mohsen Szíriából jött Európába, és azzal lett világhírű, hogy Röszkén felrúgta az N1 Tv operatőre, miközben épp a fiával a karjában próbált kitörni a rendőrök közül. Aztán később kiderült, hogy László Petra legfeljebb elgáncsolni akarhatta, a férfi magától is elesett. Mohsen később mindenét ennek köszönhette: a menekültekkel való szolidaritás jegyében a spanyolországi Getaféban kapott fociedzői állást és lakást, illetve beiratták spanyol tanfolyamra is, így menekültkérelemre sem volt szüksége. A fia pedig Cristiano Ronaldóval együtt futhatott ki a kezdőkörbe. Most azt várja, hogy mielőbb csatlakozhasson hozzájuk a családja többi tagja. Először azt mondta a történtekről, hogy képtelen megbocsátani a nőnek, most viszont már arról beszélt a Der Standardnak (aminek kívételesen szívesen ad interjút, mert hálás a németeknek és az osztrákoknak), hogy be is akarja perelni. Még mindig azt állítja, hogy először azt hitte, hogy egy rendőr rúgta fel, de a felvételek alapján...

Forrás: 444.hu
Feltöltő: pbalage
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

pbalage
Én mindegyiket rühellem.
Az legális?
JAJMÁR
Ez csak egy médiahír. Valamelyik szereplő még mindig népszerűségre ácsingózik.
Hellcat
A faszi kezd ellenszenvesebb lenni mint a nő...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.